Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)
Németh József: Horváth Ádám költői indulása
Elhidd, a Felség is, hogy minapába • - Német szót parancsolt a magyar szájába, • Nem a magyar nyelvet akarta pusztítani, • Hanem a deákot németre fordítani, Hogy így ha ez a nyelv nálunk is bővülne, Nemzetünk más néppel jobban egyesülne. (Egy nagy magyarhoz . . .) A latint is fontosnak tartja, sajnálná, ha eltűnne: ,,Igen nagy része veszne el az Eruditionak, ha ötven—hatvan esztendő múlva senki sem tudna közülünk Deákul" — írta Kazinczynak. Kazinczy az Orpheusban már másként ítél: Ha a deák nyelvet vesszük elő, úgy örökösen bezárjuk a tudományok elterjedése előtt az utat. 15 Látszólag ellentmondásos tehát a nyelvhez való viszonya. Egyrészt számtalan versében is szorgalmazza annak fejlesztését, határozottan ostorozza azokat, akik anyanyelvüket elhanyagolják. Másrészt nem tartja fontosnak a nyelv jogaiért erősödő küzdelmet. Kazinczyval együtt a pallérozást sürgeti. Ne a hivatalos elismerés adjon rangot a nyelvnek, hanem a haza lakóinak szeretete: Ha a nyelvünkön írt könyvek meg-sokasodhatnának, Hogy a legszegényebbek is könyveket olvasnának, Lassanként a mesterségek és nemes tudományok Terjednének, mint kútfúből áradó szivárványok. (A magyar nyelvről) fogalmazza meg programját 1789 júliusában, Kazinczyhoz írott versében. Horváthnak a nyelvi küzdelemhez való viszonya is megegyezik jozefinista elvbarátaiéval. A Józsefi rendszert az antifeudális nemzeti célok érdekében támogatták. Nem értettek egyet a nyelvrendelettel, de káránál többre becsülték a várható pozitívumokat. Úgy gondolták, hogy a felvilágosodás terjedésével a magyar nyelvnek kell felemelkednie és alkalmassá válnia a korszerű szerep vállalására. Erről nemcsak Kazinczy, hanem Révai hasonló nyilatkozatait is idézhetnénk. A kor értelmisége, elsősorban a protestánsok fenntartás nélkül, szívesen fogadták II. József reformjait. A türelmi rendelettel megnyitotta számunkra a szabadabb vallásgyakorlat lehetőségét, majd a hivatalvállalás, így a társadalmi felemelkedés perspektíváját is. Horváthnak csakúgy, mint Kazinczynak, Hajnóczynak, rokonszenves lehetett a császár uralmában a szabadabb gondolkadás joga és lehetősége, a szabadkőművesség nyíltabb szervezése, a cenzúra enyhítése. A közigazgatás reformjait sem ellenezhette, hiszen azok egy modernebb állami berendezkedést tettek lehetővé. 16 Horváth maga is — főleg a nyolcvanas években — rendkívül nyitottan gondolkodó egyéniség volt: kapcsolatai sokrétűek, exjezsuiták és materialisták, idős papok és fiatal lázadók egyaránt belefértek baráti körébe. Maga is ekkor 15 Orpheus I. 153. 16 A jozefinista értelmiségről: Magyarország története 1790—1848.- 1. kötet. (Bp., 1980.) 70—75. p.
