Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
félóráig tartott, s 40—50 kg zsákmányt eredményezett. Egy éjszaka 3—4-szer ismételték meg a húzást. Az eresztő- vagy tükörhálóval történő kerítőhalászathoz mindössze két emberre volt szükség. Az ehhez használt, vékony lenfonálból kötött háló hossza 10—40 méter, szembősége 4 cm volt, ami az apróhalat átengedte. Este a hálót félkörívben a vízbe helyezték, majd két cölöppel a folyó fenekéhez rögzítették. A felső szélbe fűzött ínkötelet gyékénycsomók tartották a felszínen. Hajnalban szedték fel, s ha szerencséjük volt, 30 kg halat is találtak benne. Két személyt igényelt a sleppzsák vrece is, ami egyszerű háló behúzó zsinórokkal. Mély vízben csónakból használták. Az egyik ember a csónak első felében húzta a hálót, miközben a másik a folyás irányára merőlegesen tartotta a csónakot. Ugyancsak kétszemélyes eszköz volt a miiing, amivel éjszaka a partra merőlegesen állított csónakban harcsát, dévért, márnát, domojkót fogtak. A 25 mm 2 szembőségű hálót csak olyan mélyre engedték, hogy a víz ellepje. A csoportos halászat legizgalmasabb eseménye a téli nagyhalászat volt. Amikor az idő enyhült, s megindult a Murán a zajlás, a halak valamelyik befagyott holtágba menekültek, nehogy a jégdarabok felsértsék a testüket. Ilyenkor a halászmester összeszedett vagy 20 embert, s megkezdődött a nagyhalászat. A holtágat 2—3 csónakkal a zajló folyó felől közelítették meg. Először a hókony nyitott végét zárták el egy dupla, vagy háromrétegű öreg hálóval — hajdan akadt közöttük 200—250 méter hosszú is —, amit a két parton cövekkel rögzítették. A lékelés sjecenje leda a jég szívének kivágásával kezdődött. Miután a holtág közepén ékalakban lyukat vágtak, jobbra—balra egész a partig feltörték a jeget, s a zajló folyóba csúsztatták. Mivel a kibontott részből a halak beljebb úsztak, ott is leraktak egy hálót. 20—30 m 2-nyi jégtakarót hagytak csak meg a holtág végén a halaknak búvóhelyül. Végül itt is feltörték a jeget, s az összegyűlt, nemegyszer temérdek halat könnyűszerrel a ladikba emelték. E veszélyes munkához 3 hálóra volt szükség: közülük kettő kifeszítve mindig benn volt a vízben, hogy ha egy jégtábla valamelyiket kitépné, a másik felfoghassa a menekülő halakat. A zsákmány a holtág nagyságától függött. Egynapi munkával 9—12 q, nagy holtág 3 napon át tartó lékelésével pedig sokszor 20 q-nál is több halat szereztek. E társas halászati módok vidékünkön ma már szinte mind a múlté, miként nagyrészt a hálós halászat alábbi egyéni módszerei is. Egyszemélyes halászat : A rekesztő-halászat valamikor a holtágakban nádból épített vejszékkel, újabban egyszárnyú, partszéli három-, néha ötabroncsos varsával vrsa, pesutnjak történt. Sokan használtak kétszárnyú varsát is, amivel a folyó keskeny ágait rekesztették el. Mások a tisina (lassú folyás) szélére raktak le egy három karikás, egyszárnyú varsát.
