Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
A keresőhalászat csónakkal, vízbenjárkálással, vagy a partról történt. Számos hasonló fajtája ismert. A kemence- vagy írápíahálónak vesszőváza van. de míg az előbbinek hosszú a zsákja, az utóbbinak egyáltalán nincs. A halász botra húzott gumival bubik, bukac addig riasztotta a halakat, amíg azok a háló száján bemenekültek, s fennakadtak a farában. A gerbács- vagy bránahálót a vízfenéken húzta a csónakban ülő halász. Száját két fordított V-alakban összekötözött léc alkotta, melynek csúcsára kötelet erősítettek, aljára, s hosszan elnyúló szakjának végére pedig ólomgombot, vagy más nehezéket tettek. A magányos halászok nagyon kedvelték a tükörhálói, halof is. ami kb. 8 m hosszú, 3 1/2 m széles és 6x6 cm-es szemnagyságú volt. Egyik végére egy darab száraz fát kutya és egy darab vasat kötöttek úgy, hogy a kettő együtt kb. 3 kg legyen. A halász a csónakban evezve húzta a háló egyik végét, miközben a másik lebegett a vízben, mivel nem ért le a fenékig. A hal beleakadt a hálóba, s mikor a halász partra evezett, kiszedte. Húzó-, vagy merítőháló zagerbac, zagrbac zagrebas. Márciusban — mikor a jég levonulóban volt, és megkezdődött a vizek emelkedése — kezdtek vele halászni. A halakat bukálóval bukac zavarták fel az iszapból, miközben bedobták a vízbe a kb. 2 m hosszú, hirtelen elszűkülő farokban végződő és félkörívben meghajlított vesszőre rádolgozott hálót, aminek vázához hosszú rudat erősítettek. Midőn a víz szélén álló halász megérezte a hal mozgását, a nyélnél fogva maga felé húzta a hálót, és kiemelte belőle a halat. Általában jó fogás volt vele. Leginkább gyerekek használták a kisebb méretű kaparó-, vagy gyereidehálót zagrebac, hódi sim. Száját szintén félkörívben meghajlított vessző alkotta, s ugyancsak hosszú zsákban végződött. Három—négy méter hosszú fűzfanyelet kötöztek hozzá. Ezzel vetették be a vízbe, s mint a gereblyét, úgy húzták a fenéken maguk felé. Az emelőhálóval krizak, zibac való halászat már modernebb eljárás. A régi emelők jobbára csak 2x2 m nagyságúak voltak. Használatukhoz saját halászóhely volt szükséges. Erős. villás karót skraka vertek a földbe úgy, hogy másfél méternyi álljon ki belőle. Erre helyezték a háló 4—5 m hosszú rúdját, amihez vékony kötelekkel rögzítették a hálót. A rúd halász felöli végét általában egy nagyobb téglával, vagy kővel megterhelték, hogy könynyítsék az emelést. Mivel az emelőháló a meder fenekén fekszik, csak ott és akkor érdemes emelőzni, ahol és amikor csendes a víz. Leginkább nyáron, pirkadatkor. Áradások után rendszerint új helyet kell keresnie a halásznak. Néhány halász csónakra is szerelt emelőhálót tartó skrakat. Ilyenkor 2— 3 méteres rúd is elég volt a hálóhoz, 1900 után terjedtek el a nagyobb, 3x3 méteres hálók, az újabb damil-, vagy perlonfonálból kötöttek pedig már mind 4x4 méteresek. Ezeknek természetesen a rúdjuk is hosszabb. A fenti halászati módokat az adatközlők elbeszélése, ill. vázlatos rajzai alapján írtam le. Hálót — mivel használatuk tiltott — csupán hármat sikerült szereznünk, mindegyik emelő típusú, s orvhalászoktól kobozták el őket a határőrök.
