Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
tanulmányt érdemelne, hogy miért hatott oly intenzíven Murakeresztúr és Fityeház és méginkább Bajcsa lakosságára Kiskanizsa közelsége. De még e néhány falun belül is nyitott kérdés marad és további regionális vizsgálatokat igényel, miért maradt meg szinte a mai napig a Szerdahely és Murakeresztúr köré tömörülő horvátság egymástól való elkülönültsége. Hiszen még ma sem nagyon házasodnak egymással, még ma is lazák a társadalmi és rokoni szálak, holott államunk — részint éppen a tudatos nemzetiségi politika szellemében — Murakeresztúrral közös nagy termelőszövetkezetbe tömörítette Szerdahely és környéke népét is. E két (?) néprajzi törperégiónak — mint már többször érintettem — más a táj nyelve, más volt a viselete, számos különbség tapasztalható a hagyományos ház berendezésében stb. Az elkülönülésben bizonyára szerepet játszott, hogy Murakeresztúr és Fityeház, valamint Molnári és Szerdahely között csaknem a századfordulóig a hatalmas gyurgyánci erdő feküdt, mintegy földrajzilag is elválasztva őket egymástól. Növelte az elkülönülést a múlt század végétől, hogy a forgalmas vasútállomással rendelkező Murakeresztúron idők folyamán sok más vidékről származó vasutascsalád telepedett le, s így a falu horvát lakossága — a gyakoribb munkahelyi és társas érintkezés következtében — gyorsabban asszimilálódott. Bajcsa korai elmagyarosodása is így magyarázható. E legsoványabb talajon élő falu lakossága hamar rákényszerült a summásmunkára, és közülük kerültek ki a kanizsai házakhoz járó, ill. ott piacozó, tejjel, tojással, túróval és a gyűjtögetés termékeivel kofálkodó asszonyok. Többen álltak ugyancsak Kanizsán házicselédnek, vagy szegődtek el Pátróba esetleg a módos Csurgó környéki falvakba szolgalegénynek, egyéb cselédnek. Néhányan oda is mentek férjhez, mások közéjük házasodtak. Fityeház erőteljesebb asszimilálódásának hasonló az oka. Szociológiai vizsgálataink egyértelműen bizonyítják, hogy példaként őelőttük is Kiskanizsa módos parasztsága állt. Petrivente régtől élénk kapcsolatot tartott Rigyáccal és Becsehellyel, hisz szinte kezdettől azonosak voltak földesuraik, és szőlőjüket is az ottani hegyeken művelték. Semjénháza szintén peremvidéken fekszik, s mivel különösképp túlnépesedett volt, mindinkább rászorult, hogy az erős szívóhatással rendelkező Kiskanizsához és Szepetnekhez asszimilálódjék. E falu házassági kapcsolatai egyébként már a XVIII. században is meglehetősen exogámok voltak, hisz a nők mintegy 75%-ának máshonnan érkezett a férje. (Az 1829—1838 közötti időből végzett hasonló tárgyú vizsgálat ugyanezt az eredményt adta.) 465 5 HOFER T. 1955. E kitűnő tanulmány következtetései és megállapításai igen sok tekintetben érvényesek a Mura menti horvát falvak településszerkezetére is. A szomszédos Szepetnek parasztjai pl. 1837-ben szintén maguk kérték hg. Batthyánytól, hogy a határt tagosítsa és kinek-kinek méresse ki a fundusát. OL Batth. P. 1313. Maj. Lad. 16. No. 83. Kanisa 1837.
