Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Németh József: Nagy Lajos és Zalaegerszeg
NÉMETH JÓZSEF: NAGY LAJOS ÉS ZALAEGERSZEG I. A Zalaegerszegi Közművelődési Egyesület 1935-ben több olyan előadást rendezett, amelyek témája az évtized társadalmi, politikai érdeklődésének is középpontjában állt. Így november 24-én Szász Gerő a fasizmusról beszélt, december 15-re pedig Nagy Lajost hívták meg, a Szovjetunióról szóló beszámoló megtartására kérve őt. 1 Érthető, hogy a rendezők választása az íróra esett, hiszen az előző év második felében a Szovjet Írószövetség vendégeként Illyés Gyulával együtt hoszszabb időt töltött a Szovjetunióban. Ott szerzett élményei egy részét Illyés Oroszország című kötetében, Nagy Lajos pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, a Szabadságban adta közre. Az útinapló 23 folytatása Tízezer kilométer Oroszország földjén cím alatt jelent meg. Az író csak Illyés könyvének sikere után, máig sem egészen tisztázott okokból vetette papírra tapasztalatait. Nagy Lajos maga úgy ítélte, hogy ez a beszámoló az akkori társadalmi-politikai viszonyok között igazában nem neki való téma. Illyés kötetét ismertetvén úgy gondolja, hogy: minden harc számára untauglich vagyok, már pedig Oroszországban még mindig folyik a harc. Pontosabban: még ott is folyik." Világosan megfogalmazza kettőjük szemléletmódjának különbségét is: ,,Űgy látom, hogy míg én megragadtam szimpla utasnak s nem jutok túl a rideg tények rideg leírásán . . . addig Illyés megengedi magának, hogy költő legyen. ...Ügy látom, hogy a valóságot jobban ábrázolja a költő kitalálása, mint a tanúvallomásokhoz való szinte kínos ragaszkodás. Hogy nem a följegyzett anyag, tehát az, amelyik intuícióból született, gyakran hitelesebb a följegyzettnél, mely önmagában darabos, száraz, az olvasó lelkébe alig átültethető halmazat, mely alig-alig akar életre kelni." 2 1 A Közművelődési Egyesület működésére, Nagy Lajos zalaegerszegi útjára, előadásának, cikkének visszhangjára vonatkozó adatok forrása: A Zalamegyei Űjság 1935. november — 1936. januári számai, a Zalai Napló 1935. novemberi számai, illetve, mivel a lap a hónap végén megszűnt, és helyette december 3-án — változatlan főszerkesztővel — a Zalai Hírlap jelent meg, ez utóbbi lap decemberi és januári számai. 2 Nagy Lajos: Illyés Gyula: Oroszország. Nyugat, 1934. II. k. 603. 1. Illyés könyve 1934. szeptember végén jelent meg, Nagy Lajos pedig 1934. október 6-tól 1935. májusáig közölte naplóját.