Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Bencze Géza: Zala megye hidrográfiai képe a reformkori vízrendezések küszöbén — egy korabeli kéziratos forrás alapján

A bemutatásra kerülő Zala, Dráva, Mura folyón és a Balatonon kívül jelentős vizek voltak még: a Marcal vize és bozótjai, a befolyó mellékvízei közül a rendesi Meleg-víz, a Nádtói- vagy Hányi víz, a Bertén tó és annak csatornája, a Vörös víz; a Balaton és a befolyó vizek közül a Vindornya és a Héhvíz, az Eger vagy Kapolcs, a szigligeti és balatonedericsi bozót vizeivel, a Zala és mellékvízei közül a Hahóti berek és a Szévíz; a Tapolcai járás tavai közül a tihanyi Kis-Balaton és a Büdös tó, a Kornyitó, a Bornót; a Dráva; a Mura; a Ternava; a Kanizsnica és a Bakónaki patak; a Szepetneki-, a Molnári-, a Letenyei-, a SZemenyei-, a Kiscserneci- és a Vörcsögi patak ; a Lendva ; a Kerka. A függelékben felsorolást nyert ezeken kívül minden olyan víz, amelyet a vízi leírás megemlít. 2. A Balaton Meglepően jelentéktelennek tűnik a legnagyobb tó, a Balaton leírása. Tény viszont, hogy ekkor a tó a halászaton és a nádvágáson kívül mást nem igen adott a mellette fekvő falvak népének. Holt víz, amit csak néha zavart meg a halászok csónakja, vagy a Festetics grófok Fenékpusztáról induló valamelyik vitorláshajója. A hajózás, a tóparti élet fellendítése ekkor még csak távoli eszménykép, s a füredi nyaralói vígalmakat sem a tó selymes vize ihlette, hanem a gyógyító savanyúvíz. Kéziratos munkánk keletkezésekor még senki sem gondolt a fürdőéletre, a tóban való fürdésre, a hajózásra is alig. Egy évtized múltán azonban már Kossuth Lajosban — Füreden nyaraltában — fogalmazódott meg a balatoni élet fellendítésének gondolata, s követte őt a hajózás megteremtéséért Széchenyi István, aki már tollat is ragadott elősegítésére (Balatoni gőzhajózás. Pest, 1846). A Balaton vízszintjének állandósítása, a partmenti mocsarak lecsapolása lényegében csak a múlt század második felében indult meg, de a Zala eredetétől a Sió dunai torkolatáig tartó vízrendszer —. s közte a tó — rendezésének tervei a XVIII. század közepétől már készültek, s meg is indultak a munkálatok a vízrendszer legmocsarasabb vízén, a Sárvízen. A vízi-leírás tehát még egy szinte érintetlen, természetes állapotban levő víz természeti viszonyait rögzíthette. A fejezet a Balaton irodalmi említéseit is érinti, de ezekre nem hivatkozik — mint mondja — a helyet vele nem foglalja. A Balaton kiterjedése, partjai helyzetének első rögzítőjének, forrásának Krieger Sámuelt, kora neves hazai mérnökét tekinti, kinek térképe az első. amelyik a ma ismert Balaton-ábrázolásokhoz a legközelebb áll. E munkára alapozva adja meg a leírás a tó méretadatait is: a leghosszabb vonal Akarattyától Fenékpusztáig — ,,. . . az igazi Zala torkolatig ..." — 38 ezer öl (72,1 km), s ha az egyre jobban elkülönülő Kisbalatont is hozzászámítjuk, akkor Balatonhídvégig 41 600 öl (78,9 km), azaz 9 2/4 ill. 10 2/2 mérföld. Az ekkor még külön nem vált kisbalatoni öblözet fenékpusztai szűkületében furcsa jelenségre figyelt fel a munka írója; a mindössze 160 ölnyi szélességű (303 m) szűkületben — a Diás szigetet elhagyva — „láthatóvá" válik ismét a tulajdonképpen jóval feljebb beletorkolló Zala medre. Mint írja: „. . . Fenékpusztánál (a mai Zala torkolat körül) . . . nyáron csendes, és tiszta