Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Lendvai Anna: Tűzvész és tűzvédelem a

szen kérdéses, hogy a gazdaság egésze semmisült-e meg, avagy bármit is sikerült megmenteni. Ezen túlmenően a lajstrom csekély eligazodást ad a vesztesek társadalmi helyzetére vonatkozóan (Kiskanizsán például 6 személyről megállapítható, hogy kézművesiparral is foglalkozik, mert szövőszékek, bognárszerszámok, illetőleg „pintér és tislér mesterséghez való szerszámok" is a tűz martalékai lettek). A jelenleg még megválaszolatlan kérdések ellenére is értékes forrásnak kell minősítenünk az 1798. évi tűzkárvallást. Főként azért értékes, mert tanúbizonyságát adja annak, hogy egyetlen nap, esetleg néhány óra, 32 524 Ft 33 krajcárnyi értéket semmisíthet meg. Értékes forrás továbbá azért is, mert — ha hozzávetőlegesen is •— képet ad egy-egy háztartás felszereléséről: a felhalmozott termésről, a lakóházak milyenségéről és berendezéséről. Az 1798. évi tűzkárvallás elemzése után elengedhetetlenül fontosnak látszott, hogy megvizsgáljam, felkészült-e Nagykanizsa város a tűzvészekre; gondoskodik-e a preventív eljárásokról, illetőleg hogyan történik a tűzoltás. A török kiűzése után hamarosan történnek intézkedések erre vonatkozóan, majd a 18. század közepén életbe lép városunkban is a „Feuer Ordnung". Ismerve a 18. századi magyarországi városok tűzvédelmi felszereltségét, szervezettségét, el kell ismernünk, hogy Kanizsa nem maradt el még a nagyobb városoktól sem. Bár feladatomnak a 18- század végi tűzvész kárlajstromának elemzésén túl azt tartottam, hogy a 18. századi kanizsai tűzvédelmet mutassam be, szükségesnek láttam még az 1755. évi Feuer Ordnung összevetését az 1836. évi „Tűz-oltói Rendszabások"-kal is. Egyrészt azért, mert az 1755. évi előírásokhoz hasonlóan a céhek tűzoltói szerepét 1836-ban is meghatározzák, másrészt azért, hogy lássuk, történt-e előrelépés a tűzvédelem terén. I. „Föl Jegyzése Azon Kárvallásoknak mellyeket szenvedtek Nagy és Kiss Kanizsai Lakósok ..." A 90 éves török uralom alól 1690-ben felszabadult Kanizsa a 18. században jelentősen fejlődött. Az összeírások, tanácsülések és céhes jegyzőkönyvek, továbbá a különböző írásos dokumentumok bizonyítéka szerint a század végére nőtt a lakosság (míg 1711-ben 84 gazdát írtak össze, 1750-ben 465 gazdát és 53 hazátlan zsellért, 1770-ben 426 gazdát, 122 hazátlan zsellért és 265 extraserialistát, összesen 3711 főt Kiskanizsával együtt, 1787-ben 3651 főt),

2 és az iparosok száma (1711-ben 20, 1750-ben 85, 1770-ben 172, 1779-ben 222 és 1800-ban 188 a kézművesek száma),

11 továbbá kialakulóban volt Kanizsa kereskedelmi központtá válása. A város képe azonban falusias. (Nem szabad ezen meglepődnünk, hiszen az 1800-as évek elején az akkor kb. 30 000 lakosú Debrecenről is azt írja egy 2 DEGRÉ A.: Nagykanizsa önkormányzata a 18. században. = A Nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve. Nagykanizsa, 1972. 104. p. BENCZÉNÉ NAGY E.: A nagykanizsai polgárok hagyatéki leltárainak vizsgálata a 18—19. század fordulóján. = A Dunántúl településtörténete 1767—1848. Pécs, 1977. 85. p. :i

Zala megyei Levéltár (a továbbiakban ZmL.), Conscriptiones Universales, 1711. ö. 11., 1750., 1770. ö. 84., Conscriptiones Dicales, 1773—1845. Kanisa.