Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

törődni, mert az 1787-es kontraktus végén szemrehányást tettek nekik, hogy az istállót három éve használják, mégsem javították meg , s „gondatlanságok miatt egiszlen ell romolván" kötelezik őket, hogy újonnan építsék föl. Ha Krúdy Gyula gyönyörű írását olvassuk a révészek megerőltető munkájáról, akkor egy kicsit megértjük hanyagságukat. Néhány mondatot érdemes idéznünk belőle: „Régen láttam szebb embereket, mint az evező révészeket. . . Hat legény hajtja a nehéz kompot, egymás mellett ül párosával . . . Előrevetik magukat, hátradőlnek, mintha egy test, egy izom volna valamennyi ... a révészlegények dolgoznak a végkimerülésig, inuk rogytáig, az égre nézve, földet, vizet nem látva, közelgő partot nem érezve fel-le. . . Amíg felsivít a révészgazda sirály hangja. Állj. S akkor . . . látni kezdenek a kimerült szemek . . . ernyedten zuhannak le a karok . . ." (355) 1927-ig, az első motoroskomp alkalmazásáig az emberi izom volt a nehéz járművek egyedüli hajtóereje. (356) A bottyáni-fenékpusztai átkelőhely megszűnt, amikor töltést és hidat vertek közéjük. A szárazföldi közlekedés lényegesen rövidebb lett, mint a vízi út. (357) Árokmetsző A lápi emberek: halászok, pákászok sorsa megpecsételődött, amikor megkezdték a mocsárvilág lecsapolását. Révészekre sem volt szükség, amint megépült a töltés Fenék és Bottyán között. De még az élővilág sem maradt ugyanaz, hiszen legelők, szántóföldek, kaszálók születtek a régi zsombékok, nyílt vizek, s a lápi növényzet helyett, ahol korábban meghúzódtak a csíkok, rákok, és költöttek a mocsaras környezetet kedvelő madarak. „A Dunántúlnak . . . középső . . . területén foglal helyet a Zala-Balaton — Sió — Kapós — Sárvíz vízrendszere. Az országrésznyi terület jelentős részét elmocsarasodott völgyek, állandó vízállások borították már a 18. század előtt is." (358) A 18. század második felében szükségessé vált a vízrendezés, amely már a földművelést és az állattenyésztést is gátolta. Mária Terézia 1761. évi decrétuma fölvetette a problémát, és a jövendő utat is vázolta. A mocsarak, belvizek ellen sokhelyütt a földesurak saját kezdeményezésén és pénzén megindult a küzdelem, hiszen a mocsarak kiszárítása során hatalmas földek és rétek válhattak értékes termő területté. (359)