Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

idején még a parti földesurak mindegyike „a maga használatára gyümölcsöztette a halászatot, a maga szerszámaival dolgoztatta jobbágyait." (308) Festetics Kristóf is száz-kétszáz öl hosszú, két-három öl magas húzóhálóval halásztatott a jég alatt. A jégi halászatot a kereskedelem, s a belőle származó jövedelem tette fontossá. A hidegben a szekerekre hányt halak nem romlottak el, az utak, vizek is járhatóbbak voltak, mert befagyva rajtuk közlekedtek. A kereskedők ellátták hallal a környező falvakat, megyéket. Igaz, hogy nehéz és veszélyes vállalkozás volt a téli halászat, - példa rá a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolna fogadalmi képe (309) - de a halászatból élők ilyenkor tudtak pénzhez jutni. Nyáron a halat nem lehetett szállítani sem a szinte járhatatlan utakon, sem a meleg miatt. Hiszen akkortájt még nem ismerték a hal tartósításának módját. Ez az oka, hogy a mesebeli halbőség ellenére a balatoni halászok nagyon szegény emberek voltak. (310) A jégi halászat eszközkészletét, mozzanatait jól ismerjük a szakirodalomból- (311 ), itt most nem foglalkozunk vele márcsak azért sem, mert a kontraktusok elsősorban a nyári halászatról szólnak. A keresztúri uradalom — mint fentebb utaltunk rá — már 1762 után bérbe adta halászó vizeit : a Balatont a nagyhalászoknak, a mocsaras részeket, árkokat a kishalászoknak. (312) Minden szerződés rögtön az elején rögzítette, hogy a Balaton melyik részét halászhatják a bérbevevők. Ez többnyire egybeesett a falu határával, néha azonban messzebb is terjedhetett. A balatoni ember, s főként a vizet kiválóan ismerő halász számára semmi problémát nem jelentett a sima vízfelületen a halászó határ megvonása. Jankó János azt mondja, hogy a balatoni halász azt a vízrészt, ahol kerítőhálóját kivetheti, vonyó-, vető-, vagy kerítés néven nevezi, s ezek a hozzájuk közel eső partrészről kapják a nevüket. Balatonkeresztúron 15, Balatonberényben 20, Balatonszentgyörgyön 3, Vörsön 14 vonyót tudtak megnevezni a századfordulón a halászok. (313) A lápi, vagy berki emberek szintén „. . . az szárazon levő jelekre szokták a víznek és bozótoknak határát tartani és eljegyezni és ugyanazokat halászni, ilnyi és birnyi..." (314) A keresztúri halászokkal 1774-179l-ig kötöttek szerződéseket. Érdekes, hogy a szerződés aláírói közül az elsőnek a neve mögött ott állt minden évben, hogy céh mester. 1775-ben pedig még két szolgáló mester is szerepelt mellette, holott eddigi tudásunk szerint Balatonkeresztúron nem volt külön céh szervezet. Halászó helyük a falu „határában levő vízen való Toón" volt. Bármilyen halászeszközt használhattak, de személyenként egy forint árendát fizettek. 1775-ben már négy évre szerződtek, és évenként 43 forint bérletet fizettek két részletben. 1783-ban, 1784-ben és 1788-tól 47 forintra