Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

nőtt a halászat bérc. Li komoly összeget jelentő bérleti díjak mellett még jó néhány feladatot is róttak a halászokra: „Az ásoványokba lerakott tőröket hetente egyszer az uraság emberével egy-egy halász köteles volt végigjárni, a halat és a isikot behozni. Évenként a roboton kívül kettő-négy napot kellett az uraság számára halászni mind a keresztúri, mind a más faluból idejáró halászoknak. A fogott halat mindaddig nem adhatták el idegeneknek, míg az uradalom ki nem vette belőle a részét. Ezt évenként változó áron tette, fontját egy garasról 1788-ban három krajcárra emelte. Különbséget tett egy-két krajcár erejéig a helyi és a „kün való . azaz bejáró halászok hala között. Ha valakit „alattomos ' haleladáson, vagy a szerződésben nem szereplő szerszámmal történő halászaton kaptak, négy forintra büntették. A halászó vizeiket őrizniök kellett az idegen és a helyi orvhalászoktól. Kontraktusukba iktattak egy szokatlan pontot is: ,,. . . ha valakik az halászok közül ünnepnap Szent Mise Szolgáltatás idejekor halaszni, vagy a viz parton is tsak lenni . . . fognak, 12 pátza liszen büntetisek, vagy az helyett az templomi székére egy funt gyertyát venni kötelesek lesznek. Ilyen szigorú utasítások csak a céh articulusokban fordulnak elő. de ott is a bejelentett, mentő körülményeket figyelembe szokták venni. (315) Még két dologra szeretnék kitérni a szerződésükkel kapcsolatban. Az egyik az 1788-ban kívánt csíkfogás. Láttuk, hogy a Balatonon kívül a halászoknak az „ásoványokban is voltak tőreik, amelyekből az uraság hetente egyszer kivette a részét. A fonyódi Várhegy és Keresztúr között elterülő Nagyberek és a Kisbalaton vi/.es. zsombékos terü'etei tele voltak hallal, rákkal, csíkkal, és az ország minden részén (Mura, Fertő. Balaton. Tapolca vize. a Velencei tó. a bihari Sárrét, Ecsedi láp. a Bodrogköz, nagy folyóink árterületei), ahol lápok területek el, a szegényemberek megélhetést és kereseti forrást találtak bennük. A mocsarak, nádasok urai mindenütt rendeletbe adták ki. hogy a pákász felezzen velük. Csakhogy senki nem merés/.kedv ti utánuk menni a veszélyes ingoványok közé. ezért sokszor falubeli otthonukat dúlták fel, és elvették az ott talált lápi értékeket. (3 Ibi Keresztúron viszont bejutott a gazdaság embere a mocsarak közé, mert a halász vezette. Az ásoványok lápvágóval szabaddá tett ingoványos vi/.es helyek voltak, amelyekbe vesszőből font, nagyjából kúp alakú hal és csíkvarsákat helyeztek. Vagy függőlegesen eresztették be a kivágott lékbe - főként csík fogáskor , vagy vízszintesen fektették le, kicövekelték, és két oldala felől gátat készítettek, hogy a hal vagy a csík meg ne szökhessen. A vizet a varsa szájával szemben kellő távolságban megzavarták, s a menekülő hal egyenesen beúszott a neki szánt csapdába. (317)