Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

6. Egyéb árendás haszonvételek

fontosnak, hogy kiigazítsák. Csak azért vesztegetem rá a szót, mert az utána szerződő Kurnperger József a hat forint árendáért még kapott egy hold szántót és háza mellett kertet is. Igaz, Pálfi feladata csak a szekerek javítása volt, míg Kurnperger számára előírták ezen kívül a major körül adódó aprólékos munkák elvégzését is, ingyen. Ahhoz, hogy a kovács dolgozhasson, szénre volt szüksége. Az elmúlt századokban az erdei haszonvételek közé tartozott a szénégetés is úgy paraszti vállalkozásban, mint az uradalmi gyakorlatban. (224) Somogy megyében - T. Mérey Klára szerint - a szénégetés csak szórványosan fordult elő, s a „Széchenyi-levéltár gazdasági anyagában is mindössze kétszer említik: a gadányi kovács és a csokonyai uradalom bognárai égethettek tavasszal és ősszel szenet dűlt fából." (225) A Festeticsek keresztúri kontraktusaiban is kizárólag a kovácsokkal kapcsolatban — és nem ipari méretekben — került szó a szénégetésről. A szenet saját szükségletükre száraz, esett fából égethették szabadon, azaz ingyen. (226) A makkoltatással kapcsolatos területek behatárolásánál többször is hivatkoztak a keresztúri kovács szénégetőjére, mint ismertető jelre. (227) A szénégetés bizonyára ugyanúgy történt, mint az 1942—45-ös években, amikor az ellátás nehézsége miatt a kovácsok ismét maguk égették, hogy dolgozni tudjanak. Vajkai Aurél szerint, amikor a kovácsok kizárólag faszénnel dolgoztak, „egy évben öt-hat kúpot is kiégettek." (228) Néhány kiragadott példával szeretnénk bemutatni a kovács sokfelé ágazó, sokmindenhez értő tevékenységét: ekevas készítése, nádlása, élesítése; boronába fog; irtókapa, kertiásó, kasza, sarló, villa, patkó, lánc, kerékvas, fejsze kovácsolása; (229) „lőts; vela ág forasztas; vödör tsinalas; uj lántz szem tsinálás; taliga tengő reperálás; uj észteké tsinálás; szegező nádulás, szeg-, vagy kapots-, köszörükü tengői tsinálás; rosta tengői reperálás" (230) és végehossza nem akadna, ha mind fel akarnám sorolni, amit a kovács kikalapált az új vagy a régi vasból. Mert a vas mindig komoly értéket képviselt a gazdaságokban, akár sokszáz-, akárcsak pár holdat számláltak, s akár a 18. vagy éppen a 20. században éltek a tulajdonosaik. Még egy dolgot feltétlenül meg kell említenünk róluk: a kovácsok értettek az állatok gyógyításához, s erre nagy szükség is volt úgy az uradalomban, mint a falvakban. Nagyváthy János a kovácsokról szólva elsőként említi - s ezzel bizonyára fontosságát hangsúlyozza —, hogy „A Lovak orvoslását. . . jól értsék ..." Ekkoriban rajtuk és a pásztorokon kívül senki sem értett az állatbetegségekhez, mert a rendszeres állatorvos képzés csak az 1780-as évek második felében nyert polgárjogot a pesti egyetemen. (231)