Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
6. Egyéb árendás haszonvételek
A keresztúri uradalom sávolyi- és simonyi erdejét adta bérbe az abrincsvonyók számára. A gazdatiszt vagy az ispán a mesteremberrel együtt kiválogatta a megfelelő méretű mogyoró- és nyírfákat, hordódonga számára pedig bizonyára tölgyfát - noha ezt fajta szerint nem nevezi meg a szerződés. Szigorú előírások szabályozták, hogy milyen nagyságú fák kerülhettek fejsze alá, s ha a pintér rosszul ítélte meg, pénzbírságot kellett fizetnie minden ilyen szálért. (208) Az igazi abréncsnak való magyarófa négy, hat s nyolc felé hasadt. A csak kétféle hasítható, vékony mogyoróhusángokat egy-egy garasért válthatta meg. A minden bizonnyal dongának kiszemelt fönnálló fák értéke egyenként három forintot ért. A fizetés módjában alkalmanként más más szempontok szerint állapodtak meg. 1780-ban Czáizlér Ferenc inkei abroncskészítő az erdőn levágta a kijelölt fákat, azokat megvonta — azaz abroncsokra széthasogatta és megfaragta - az uraság embere megszámolta, s ezután szállíthatta el a pintér az anyagát. Minden ezer száltól „értvén egy pár ki vonyott abréncsot" nyolc forintot fizetett. Az abroncsnak való fát a pintérek mindig az uradalom területén dolgozták föl. Czáizlér Ferenc például a sávolyi vendégfogadó kis szobáját bérelte ki, Simonyiban pedig egy színt állítottak föl számára, ahol az abroncsokat kidolgozhatta. 1781-ben Hermán Márton jelentkezik abroncsfa vételre Keresztúron. Ügy látszik, az uradalom befogadta, mert a simonyi határban levő házban találjuk őt még 1784-ben is, amikor már egész kis gazdaságot alapított: istállót épített, bozótot irtott-hogy réthez jusson, és tíz forint árendát fizetett. Közben folytathatta mesterségét, bár erről csak az első szerződés szól, de annak feltétele - az elkészített abroncsok közül minden ötödik mázsa leadása az uradalom számára - továbbra is érvényben maradhatott. Még két abroncsvonó fordult meg a majorságban: egy 1781-ben, aki az ötödik mázsát adta kész abroncsai közül fizetségként; s egy foglalkozását nevében is őrző mester - Pintér Mihály — 1786-ban. Egy évig lakott hat forint árendáért a sávolyi kocsma hátsó szobájában. A levágott fa ellenértékeként saját számára elkészített abroncsának negyed részét adta az uraságnak, s ezen kívül még 600 szálat kellett megvonnia „a major szükségére." Új, eddig nem tapasztalt körülmény, hogy a mesterek nem vihették haza a megvett faanyagot, hanem a helyszínen kellett feldolgozniuk: széthasítaniuk, simára gyalulniuk. Ez a bérezés módja miatt alakulhatott így. Akár darabszámra, akár mázsaszámra rótták ki rájuk a fizetséget, csak a helyszínen tudták ellenőrizni őket.
