Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

5. Állattartás

nem a Festetics birtokokra vonatkozik, csak érdekességként idézem Pethe Ferenc 1805-ből való Somogy megyei megfigyelését, amely szerint a kaszáló vastagon van teritve trágyával ott is ahol nem kell, míg a gabona csak „sinlődő szemmel nézi". Ezzel tulajdonképpen az állattartásnak, mint fő jövedelmi forrásnak a létét emelte ki. (174) Mivel a parasztok tulajdonában kevés volt a rét, legelő, a jobbágy községek kénytelenek voltak az uraságtól bérelni. így az uradalom kettős hasznot húzott jobbágyaitól: a számára nélkülözhető másodrendű legelőből részben pénzt, részben munkaerőt szerzett, mindig kikötve, hogy ez a munkaerő akkor és annyi számban jelenjen meg, ahogy az uradalom óhajtja, s a munkában napkelettől napnyugtáig kell részt vennie. A keresztúri uradalommal hat község tizenegy alkalommal kötött nyári legeltetési egyezséget. (175) A legeltetéssel kapcsolatos szerződések korántsem olyan egyhangúak, mint pl. a mesteremberek évről évre ismétlődő, sablonos feladatairól szólók. Már a szokásos bekezdést is megbontják az ittott feltűnő, okként felhozott, de mintegy burkolt elégedetlenséget kifejező sorok: „határunk szűk volta miatt kinszeríttettünk . . . legeltetés eránt folamodni." (176) A legelőterületek, s a hozzávezető utak pontos megjelölése arra vall, hogy a számtartó tiszt úgy ismerte a majorsági földek minden zugát, mint a tenyerét. S ez az ismeret a mai földrajzi nevek gyűjtője, s a helytörténet kutatója számára valóságos kincsestárat jelent, hiszen akár pontos térképet szerkeszthet a leírások alapján. (177) De a gazdaságtörténész számára mást js elárul. Ha z szerződések legeltető helyeit egymás mellé rakjuk, azt látjuk, hogy legnagyobbrészt erdei és mezei legeltetésről van szó! Mégpedig a titkosi, bari, simonyi, bottyáni, zaggatói erdőről (vagy erdőcskéről, mint a szerződésben egy-egy darab kapcsán írják), és mezei részekről. A simonyi puszta bérlői, a fejéregyháziak, 1775-ben még egyedül legeltethették marháikat, de 1782-ben már osztozkodniuk kellett a területen a simonyiak marhájával, és ki kellett hagyniuk „a lovak tilosát!" Ugyanez ismétlődött meg a kiskomáromiak esetében 1774-ben és 1781-ben. A sámsoniak szintén a simonyiakkal legeltethették a simonyi erdőn levő nyári páskomot 1787-88-ban. Az uradalom pénz- és munkaerő szerzési leleményességét néha szinte megcsodálnánk, ha nem látnánk mögötte a rászorulók helyzetének végletekig való kihasználását. Idézzük csak fel szó szerint a holládi lakosok 1778-ban kelt szerződésének ide vonatkozó részét: „Holladi falu végtül fogva Tikosi Szőlő Gyepű mellett . . . onnand bottyanyi erdőn által, ugyan a Gyepű mellett mint keresztnél Holládra az utt megy az János völgy felé mindenütt Legelve a Gyepű mellett az Páskumokon meg engette olly móddal hogy szabadon Szarvas, és Lóó marháikat azon ki mutattandó Tikosi Bari Boty-