Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

5. Állattartás

tyanyi erdőn környös körül a Szőlő Gyepük mellett egész a Magunk határáig Kutasi arok nevezetű Csapásig szabadon őrizhetünk Kiss Asszon napig." A bonyolult szövegből elég nehéz kihámozni, hogy végeredményben a legeltetés a gyepük mellett és az erdők szélén folyt. Igaz, hogy ezek a sávok, amelyek az egyes földterületeket övezték, jóval szélesebbek voltak a mai fogalmaink szerinti megyéknél, de az uradalom részére mégiscsak elveszett területek voltak. A parasztok is üggyel-bajjal tarthatták kordába rajtuk állataikat. (178) A nyári legeltetést némelykor már februárban biztosították maguknak a falvak (179), többnyire azonban áprilisban vagy májusban születtek a szerződések. A legeltetés idejét Szent György naptól (április 24.) vagy az ennél későbbi szerződés napjától Kisasszony napig (szeptember 8.) határozták meg. Kivétel az 1787—88-as sámsoni-, és az 1882-es tikosi szerződés. Az előbbi szeptember 14-ig (Szentkereszt napig) az utóbbi Szent Mihály napig nyújtotta meg a legeltetést. Ha a szerződésben kikötött időpontokat — április vége, szeptember első hete — összevetjük a fűnövés, fűkaszálás idejével, azonnal látjuk, hogy ez a kettő fedi egymást. Azaz a parasztok a korán kezdett legeltetést későn hagyták abba, rétjeiket április végén, május elején szabadították fel, de a sarjúkaszálás augusztus végi idejét is kitolták szeptember elejéig. Ekkorra viszont sietve be kellett takarítaniuk a szénát, mert megkezdődött a kaszálók közös őszi (télbe nyúló) legeltetése. A falvak legeltetendő állataikat néha csak általánosságban jelölték (marha), máskor fajta szerint (szarvas és ló marháink, sörtvéles marháink), ismét más alkalommal számszerűen is meghatározott „vonyós marháikról" beszéltek. (180) A legeltetés bére elsősorban a ledolgozás fogalomkörbe tartozó emberi munkaerő volt, s csak másodsorban pénz. Kezdetben a pénz csak vagylagosan szerepelt, abban az esetben, ha az uradalom nem igényelte volna az emberek munkáját. Később azonban már mindkét „fizetési" mód egyenlő arányban és egymást kiegészítve fordult elő. 1774—1775. Minden marha után egy kaszás vagy egy máriás Minden két marha után egy gyűjtő vagy húsz pénz 1781. Minden marha után egy kaszás és egy gyűjtő vagy egy máriás és húsz pénz 1782. Minden marha után egy kaszás vagy egy máriás, vagy 17 krajcár. Gyűjtőt nem kérnek. 1778., 1781., 1782.: 40 kaszás 1780: 40 kaszást kér az uradalom, de napszámot fizet érte. 1775: 30 alkalmatos jó munkás kapás a kikötés. 1787: 60 gyalog kézi munka és 140 forint