Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
5. Állattartás
lóhere, köles, hajdina stb. — termesztését is. (125) „Ugyancsak az egyik Festetics-uradalomban a tehenek svájci módra való tartása lóhere-takarmányozással és naponta háromszori fejessel kapcsolódott" - mint azt egy korabeli tudósításból idézi Wellmann Imre. ( 126) A kontraktusok keletkezésének 21 évében nem tudunk arról, hogy Balatonkeresztúrra telepítettek volna nyugatról származó marhafajtákat. De egy 1885-ből származó összeírás már feltünteti a két szobából, egy konyhából és egy kamrából áll „sveiczer lak"-ot, amelyhez két tehénistálló tartozott, valamint a tehenész sertései számára egy ól. (127) Három adat figyelmeztet arra, hogy Keresztúron tartottak bivalycsordát. Az egyik az angol utazótól származik, aki egyenesen e különleges állatok kedvéért látogatott a keresztúri majorságba; a másik sokkal korábbról, 1772-ből való, és így szól: „Horváth István bognárnok áltól adatik itt Keresztúron azon házocska mellben ennek előtte az Mt. Uraság Bivalosai laktak. . ." Végül 1786-ban, a simonyiban letelepedő Magyar István bognár számára előírta a szerződés, hogy készítsen Keresztúrra egy Bival szekeret. Bright szerint eredetileg négy csordája volt a Festetics birtokoknak, de csak a keresztúri maradt meg, mert itt természetének megfelelő mocsaras területeket talált. 1815-ben a csorda 45 tehénből, 15 borjúból és néhány bikából állt. ökörjáromba fogva igázták, s bár sajnálatunkra nincs leírás a „bival szekérről", de bizonyára méreteiben nagyobb volt, mint egy közönséges szekér. A gondozásukkal megbízott gulyásnak minden tehén után húsz font vajat kellett évente leadnia az uradalom számára. (128) Sertés A balatonkeresztúri kontraktusok között semmiféle utalás nincs arra, hogy az uradalom sertéseket is tartott volna nagyobb számban. Pedig elképzelhetetlen az okszerűen gazdálkodó Festeticsekről, hogy az uradalom birtokában levő makkos erdőket ne használták volna saját sertéseik hízlalására. Sokkal inkább arra gondolhatunk, hogy a kondát szegődött, tehát cseléd számba menő kanász kezére bízták, és mivel a 18. században a vidékünkön honos bakonyi disznófajta jól bírta az éghajlat viszontagságait, nem sok gond volt vele. Sertést nemcsak az uradalmak, hanem a jobbágyok is elég nagy számban neveltek részben olcsó tartása, részben pedig a háztartásban nélkülözhetetlen húsa, zsírja miatt. A legnagyobb sertéstartó területek a nagy tölgyesbükkös erdők közelében alakultak ki, így az északkeleti Felvidéken, a Du-