Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)
Molnár László: Adatok két zalai üveghuta történetéhez
A XIX. század elején a napóleoni háborúk időszakában Magyarországon a mezőgazdaságban jelentős konjukturális helyzet alakult ki, mivel a háborúzó felek gabonafélékkel való ellátása biztos piacot biztosított még az elmaradott magyar agrárgazdaságnak is. A háborúk elmúltával csökkent a kereslet, az értékesítés lehetősége, s válságba kerültek azok a földbirtokosok, akik a korábbi — csupán a magasabb árakból származó — hasznot nem fordították gazdaságuk fejlesztésére. Főúri, vagy azt utánzó életmódjuk sok pénzt emésztett fel, s fedezetére igyekeztek minél több pénzhez jutni. A fejletlen hazai mezőgazdaság képtelen volt ezen igényeket kielégíteni, ezért mindent, ami csak értékesíthető volt birtokaikon, igyekeztek pénzzé tenni. Ez történt az erdőkkel is. hiszen befektetés nélkül, viszonylag alacsony ráfordítással magas haszonnal kecsegtettek. A mezőgazdaságilag nehezen művelhető dombokra, a török háborúk alatt elnéptelenedett falvak határaiba is visszatért az erdő, és az egykor művelt földeken a XVIII. század végére évszázados fák nőttek. Ezt a fát értékesítették, aztán a legnagyobb földbirtokosok; a Batthyányak, az Eszterházyak. 1 ' A fa szállítása — nagy tömege és a rossz utak miatt — nagyon megnövelte volna eladási árát, annak értékesítése, felhasználása helyben látszott legkifizetődőbbnek. Erre pedig a fára épülő iparok látszottak a legalkalmasabbnak: a szén- és mészégetés, a hamuzsírfőzés, az üveggyártás. Ez utóbbi igen gazdaságos volt a birtokos számára, mivel nem igényelt jelentősebb befektetést, s manufakturális termelése során használták fel a legtöbb fát, így várhatóan a legtöbb hasznot is hajtotta. Zala megye kiterjedt erdőségeinek fáját is pénzforrásnak tekintették tulajdonosaik. Felhasználására szinte valamennyi említett iparágat meghonosították: A XIX. század első felében Nován. Szentmargitfalván, Kerkaszentkirályon hamuzsírt főztek; Maróéban, Tornyiszentmiklóson, Letenyén, Zajkon szenet égettek. 7 Míg hamuzsírt és szenet bizonyára máshol is főztek, ill. égettek — tekintve, hogy a hamuzsír fontos exportcikk volt —, addig üveget csak két helyen gyártottak, mivel nagyobb befektetést igényelt, mint a többi vállalkozás, és a fán kívül gyártásához még többféle nyersanyag is szükséges, szakembereket igényel és nagyon vízigényes. Ezért is települtek hutáink szinte kivétel nélkül patakok mellé, ahol a vízienergiát is hasznosítani tudták. Az említett két huta Rátkán (ma Murarátka) és Vétyemben (ma Vétyem-puszta) működött* Murarátka üveghutájának első említése 1806-ból való. 1806. január 24-én az öt és fél éves Therezia Svagl halálakor a muraszemenyei plébánia halottak anyakönyvébe a megjegyzés rovatba a „Rátka Fabrica" bejegyzés került. Tu{; Éri István : Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez. Veszprém megyei Múzeumok Évkönyve 1966. 143—175. old. 7 Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964. 138/37, 175/15; 27; 84, 183/107, 186 39, 192/67, 194/53, 196.106, 197/46, 199-28; 48, 202/313. és Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. Pest, 1836. 480. old. 8 ZmL. Inkey család iratai, XIII/15. 1813—1844. 1815. augusztus 28-i közgyűlés, 1590es szám. Pallini Inkey Imre javainak összeírása, 1815. Mindszent havának (november) 23. és aztán következő napján. Fényes: lm. Borsos Béla: A magyar üvegművesség. Bp., 1974. 108. old.
