Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

pedig, passzív módon ugyan, de valójában legálissá teszi, amit egy későbbi paragrafusában — bár korlátozott érvénnyel — ki is mond: a kormány büntetlen bírálhatóságát. Nagy horderejű az a tény, hogy Deákék tervezetében az, aki az ország önállóságának vagy polgári alkotmányának megdöntésére fegyvert ragad, illetőleg valamely külhatalmat szándékosan buzdít az ország megtámadására, felségsértőként a királygyilkossal kerül egy sorba. Vajon az alkotmány megsemmisítését célzó felkelés csupán szerkesztői elírás folytán csúszott volna a felségsértés kategóriájába? Vagy pedig a szövegezők szemléletében az uralkodó azonosult az alkotmánnyal és az országgal? A jogértelmezésben oly gyakorlott, a törvényfogalmazásban olyannyira jártas politikusokról és főleg Deákról, aki épp az előbbiekben annyira pontosan különített el uralkodást és kormányzást, fejedelmet és kormányt, egyik sem tételezhető fel. Tudatos, taktikailag alaposan átgondolt eljárásról, kimondatlan és határozott elvi állásfoglalásról van szó, amelynek lényege az uralkodó és a nemzet egyenjogúsítása! Az az eszme, hogy az országot birtokló és alkotmányában nyilatkozó nemzet ugyancsak fenség, az ő felsége a fejedelem felségénél semmivel sem hátrábbvaló, ezért felségsértő az is, aki a nemzet alkotmánya, országának önállósága és területi egysége ellen a fenti formában emel kezet. Egyazon bűn viszont egyazon büntetést érdemel, amely adott esetben — a felségsértés bármely változatánál — életfogytig tartó rabság is lehet. Ez azonban még nem minden. Az elaborátum végig csak „az ország*' „független önállásá"-nak felforgatásáról, illetőleg „megtámadásáéról beszél, de — noha külön nem hangsúlyozta ezt — kétség sem férhet hozzá, hogy e megjelölés alatt kizárólag Magyarországot, illetőleg a magyar korona országait értették Deák és liberális társai. Hiszen a kódex Magyarország számára készült, az általuk kidolgozott részben szót sem ejtettek birodalomról vagy monarchiáról, az alkotmány fegyveres megtámadójára is büntetést szabtak, márpedig a Habsburgok örökös tartományai semmiféle alkotmánnyal nem rendelkeztek. Mindennek mérhetetlen a jelentősége. Deákék egyrészt ebben a formában is hitet tesznek Magyarország „független önállása*' mellett, másrészt a Pragmatica Sanctiót. amely Magyarországot az örökös tartományoktól elválaszthatatlanul és feloszthatatlanul birtoklandónak nyilvánította, mégcsak meg sem említik. És ebben az esetben hangos beszéd a hallgatás: Ausztria és Magyarország együttes és elválaszthatatlan birtoklását, a dinasztiának e birtoklással is erősített trónöröklési jogát és utódlási rendjét, a tartományok és Magyarország közt fennálló viszony épségét, valamint azoknak az ügyeknek a közösségét, amelyek e viszonyból erednek, Deákék nem hajlandók külön büntetőjogi védelemben részesíteni! Pontosabban: beérik azzal, hogy a rájuk vonatkozó esetleges törvények megháborítását — amíg érvényben vannak — csupán az a büntetés sújtsa, amelyet az egyéb törvények megsértéséért vagy áthágásáért tervezetük általában kiróhatónak ítél. Következésképpen nincs helye annak, hogy a Pragmatica Sanctióhoz kapcsolódó bűncselekmények miatt felségsértés címén induljon eljárás a tettes, vagy tettesek ellen! Továbbá az sem stiláris fordulat vagy véletlen csupán, hogy a tervezet az országnak „polgári" alkotmányát kívánja oltalmazni, amikor fegyveres megtámadását felségsértésnek veszi. A „polgári" jelzőnek súlyos jelentése van. Deákék a büntetőjog eszközével csak olyan alkotmányt óhajtanak — mégpedig