Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)
6. A büntetőeljárás tervezete és harc a tervezet körül
téből" bele kell ereszkednie a képviselőtestületek felállításának meghatározásába. Nehezebb akadály elé kerültek az érveiket egyébként rendszerint előre számbavevő liberálisok, oly esetekben, amikor rögtönözniük kellett, mert a plénumon konzervatív jellegű módosítás igénye merült fel. így azon kérdés eldöntésekor, kikből tevődjék ez a városi képviselőtestület össze? Zsedényiék javaslata szerint háromnegyed részben virilistákból, tehát azokból, akik az adott városban a legmagasabb adóra kötelezettek. Elaborátumuk a városokban aránylag sokkal kevesebb embernek engedett volna bármiféle befolyást az igazságszolgáltatásba, mint a megyékben. A magyarázat kézenfekvő: a megyékben biztosító szelepként ott volt a nemesi közgyűlés, amely összetétele folytán és a választás eszközével egyelőre könnyűszerrel meggátolhatta, hogy nemtelen akár perbefogó, akár ítélőszéki tagsághoz jusson. A városokban viszont a tervezet értelmében mindezek kirendelése a képviselőtestület joga lett volna! Külön gondot kellett tehát ennek összetételére fordítani, hogy nemkívánatos elemek semmilyen formában, még elméletileg se férkőzhessenek közel a büntetőhatalom gyakorlásához. És a konzervatívok többsége, akárcsak a megyék vonatkozásában, még Zsedényiék tervét is túlságosan liberálisnak találta. A vitában a kormánypárti tagok sorra úgy nyilatkoztak, hogy a képviselőtesületnek teljesen vagy legalább nagyrészt ,.a legtöbbet adózókból" kell állnia. Majláth e ponton megkísérelte ugyan az előbbi végzés retrográd irányú megváltoztatását: képtelenségnek minősítve, hogy a Választmány ,,a választójogot pénztőzsérek kezébe adja", ismét a képviselőtestületek mellőzését javasolta. Tábora azonban ebben az egyetlen kérdésben nem tartott vele. de szembefordult az alválasztmány azon ajánlatával is, hogy a képviselőtestületnek negyedrészét értelmiségiek alkossák. A liberálisok viszont — Deák irányításával — a virilizmusnak azt az elvét vették ostrom alá, amelyre a konzervatívok akarták a képviselőtestületeket alapítani. A hosszú és szenvedélyes vita akörül zajlott, hogy a városoknak a politikai jogoktól addig elzárt lakói milyen mértékben és számmal részesüljenek az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó, illetőleg kapcsolandó választójogban. A konzervatívok arra törekedtek, hogy e jog lehetőleg szűk, mégpedig olyan réteg birtokába kerüljön, amely a büntetőhatalom területén kezességét nyújtja a társadalmi rend védelmének. Annál is inkább, mert egy ilyen megoldás hivatkozási alap, sőt utánzandó példa lehet akkor, amikor a városok általános belrendezése, azaz tulajdonképpen és általában a városi lakosság politikai jogainak meghatározása, illetőleg a létező jogok részeseinek szaporítása jő a diétán napirendre. Ezért egyfelől a képviselőtestületi tagok számának maximálását, másfelől e testületek összetételének oly szabályozását tartották szükségesnek, amely mellett bírói befolyáshoz, legalább is döntően —, közvetve vagy közvetlenül —, csak a rend fenntartásában legjobban érdekeltek jutnak. Ezek pedig szerintük nem mások, mint a legvagyónosabbak, vagyis akik a legtöbb adót fizetik. A konzervatívok „össztársadalmi és állami érdek" leplébe burkolták azt az igényüket, hogy ez az igazságszolgáltató hatalom a városokban a vagyon függvénye, következésképpen egyfajta osztály jog legyen. Álláspontjuk elejtése ugyan a jogélvezet születésen alapuló feudális elvének,
