Horváth Károly: Egy hernyéki parasztember dalkincse - Zalai Gyűjtemény 13. (Zalaegerszeg, 1980)

III.Dalairól

Nagyon sok dala alkalmazkodó ritmusú. Éneklés közben sokszor inog a dal ritmusa is, giustos dalait is sokszor poco rubatoval énekli. Dalainak huszonnyolc százalékánál két vagy több ütemjelzőt kell használni. Táncukhoz sokszor nem volt hangszerkíséret, akkor csak énekeltek, s arra táncoltak. Két dala kivételével (450. dal, 541. dal), mindegyikhez van szöveg. Az egyikhez itt is társul valami szöveg, de nincs funkciója. Beszédének, énekének zalai, hernyéki ízét az írás sajnos csak részben tudja visszaadni. Különös a hernyékiek beszéde, mondják más faluban. A tőle idézett szövegrészeknél, és dalszövegeknél néhány nyelvjárási jelölést alkalmaztam, ami talán nem zavarja az olvasót. Jelöltem a zárt e-t és nyílt e-t. Az ly-os szavaknál kétféle jelölést alkalmaztam (i-t vagy j-t írtam a kiejtésnek megfelelően). A kétjegyű mássalhangzókat néhány esetben a kiejtésben hoszszan ejtette (először — elösször). Az -it végű igéket rövid i-vel és hosszú mássalhangzóval ejtette (tanittó). Az l végű igekötőknél az l sokszor kimarad (emëgy, jökel). A -ban, -ben, -ba, -be határozórag vegyesen fordul elő, sokszor nem is helyesen alkalmazva (Pénzér nyul a zsebében). Ha mássalhangzó esik ki valamely szóból, helyette a magánhangzó válik hosszúvá (menekűni). Vegyesen fordul elő beszédében, énekében a këll (51. dal), köll (183. dal); most (544. dal), mast (190. dal); fël (121. dal), föl (182. dal); ki (27. lap), kü (46. lap); volna (141. dal), vóna (156. dal). A zárt és nyílt e-k használata sem állandó, ugyanannál a szónál más esetben nem ugyanaz az alak jelenik meg: nyele (174. dal), nyele (98. dal); vége (232. dal), végë (176. dal); szíve (217. dal), szíve (65/a. dal). Ha most Jancsi bácsi és Gyula fia dalszövegeiből kikeressük az azonos szavakat, a nyelv fejlődésének lehetünk szemtanúi. (Az első szóalak Jancsi bácsié: mast (190. dal), most (363. dal); golló (67. dal), gojjó (285. dal); vótam (279. dal), voltam (285. dal);' dunna (272. dal), dunyha (296. dal); jászos (331. dal), gyászos (330. dal). Figyelmen kívül hagytam viszont a kettős magánhangzók jelölését (Hërnyiék), a magánhangzók közé beékelődött j hagot (fija-fia, kijjé-kié), a köznyelvben is meglevő kiejtéseket, mint az ëccër-ëgyszër, lësszlësz, ucca-utca stb. (vö. Végh József, Hangjelölési útmutató az önkéntes nyelvjárási gyűjtők számára. Magyar Nyelvőr 94. évf. 94—98.). Jancsi bácsi sem beszédében, sem dalolás közben nem finomkodott, nem akart úri beszédet produkálni. Gyula énekében már találkoztam ilyen jelenséggel. Egyébként ő példákon bizonyította, hogy a dalok szövegében jobban megmaradtak a régi szavak, kifejezések, mint a beszédben a mai középkorúaknál. Beszédükben már finomkodnak, de a nótát nëm lëhet megváltoztatni, A nóta szón most a szövegre gondoljunk. Dalolás közben a sorvégeknél kissé lehalkul, és az utolsó mássalhangzókat már kevésbé halljuk. Főként dalainál találkoztam olyan esettel is, hogy bizonyos hangokat nem ejtett tisztán (pl. a mogyoró szóban az első két o-t vagy a golyó szóban a j-t). Mikor külön kimondta a szót, a tájnyelvben szokásos módon ejtette (magyaró, golló). Volt-e olyan dal, amit csak a férfiak vagy csak a nők, gazdagok vagy szegények, lányok vagy legények énekeltek — kérdeztem tőle. A válasz igenlő volt. A gyermekdalokat a gyerekek, a regruta- és katonadalokat a legények és katonák, meg a summásoknak is voltak sajátos dalai. A hernyéki megkérdezettek szerint ezek a rétegek eléggé elmosódnak. Hiszen a gyermekdalokat ének-