Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Valter Ilona: Árpád-kori kovácsműhely Csatáron

szokások továbbélését viszont az, hogy több sírban találtak állatcsontot. A telepet a lakosság a honfoglalás után, valószínűleg a X. században hagyta el.

19 Vascipón kívül salakot is talált Csonkahegyháton és Zalaszabaron az ásató régész. A csonkahegyháti salakok kis méretűek, lyukacsos szerkezetűek, színük kékes-zöld, a zalaszabari salakok lyukacsos szerkezetűek és a színük zöldes-barna (16. sz. kép — 5—10). Kémiai vizsgálat nélkül nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a gödrökben talált vascipók valóban bucavasak-e. A csonkahegyhátiak cipó alakú vasrögök, egyik oldaluk felülete lyukacsos. 1—1 db súlya 1—1,5 kg között váltakozik. A zalaszabari cipók súlya 0,5—0,7—1 kg között váltakozik.

20 — (16. sz. kép 13—15). A csonkahegyháti és a zalaszabari gödrök a csatári kovácstűzhelyes gödörhöz hasonló gödörműhely tartozékai lehettek. További kutatásuk feltehetően közelebb vinne az itteni technika megismeréséhez. Koraközépkori kovácsműhelyeinkről ma még keveset tudunk. A fent elmondottak összehasonlításául ismertetjük az ásatásokból ismert néhány lelőhelyet. Nemeskéren IX. századi vaskohász és kovácstelepülést tárt fel 1971—73ban Gömöri János. 5 kohót és 17 különböző rendeltetésű tűzhelyet tárt fel. 3 műhely felépítményére nyert adatokat. A műhelyekben történt a vas újraizzítása, kovácsolása. Az újraizzító és kovácstűzhelyek általában 30—35 cm átmérőjű gödröcskék, amelyeket a műhely járószintjébe mélyesztettek és kitapasztottak. Átlagos mélységük 20 cm, az aljuk és az oldaluk vörösre vagy szürkére égett, bennük több esetben találtak nagyobb salakdarabokat. A tűzhelyek egyrésze a műhelyekben sorakozott, kevesebb a műhely közelében. Az előállított vas helyben való feldolgozását, kovácsolását bizonyítják a szerszámleletek (lyukasztó, csipesz, szegek stb.). Kimutatható volt, hogy a kohászokon kívül kovácsok, bognárok, csontfaragók és fúvócső készítő fazekasok is dolgoztak a telepen, melyet a kerámialeletek alapján a IX. századra keltezhetünk. Az avar területen terjeszkedő, frank fennhatóság alatt élő bajor birtokszervezethez kapcsolható ez a kézművestelep, amely feltehetően megélte a magyar honfoglalást.

21 Faluszerű településrészletet tárt fel Várpalota-Szénhely en Bóna István 1963-ban, az Unió homokbánya szélén.

22 A kibontott 3 földház közelében egy ,,katlantűzhely vagy vasizzító" kemence és egy nagyméretű műhely került elő. Ez utóbbi 6X15 m-es gödör, és a fele sem került feltárásra. Mélysége középen a — 1,30 m-t is elérte. A középső legmélyebb gödör körül mintegy fél méternyivel magasabban, a ház falához közel, szabályos sorrendben, egymástól 2,50—3.50—2,50 m távolságra négy lesározott aljú, szétdúlt tűzhely maradványai kerültek elő. Átmérőjük 1,00—2,00 m között váltakozik. Körülöttük és a középső mély gödörben vastag hamuréteg között igen nagyszámú cserép (IX— 10 Müller Róbert ásatási jelentése. III.57./1969. Göcseji Múzeum Adattára. 20

Bucavasak leltári száma: Csonkahegyhát — 68.14.6.1—4. Zalaszabar — 72.40.1—3. 21 Gömöri János: IX.—X. századi vasolvasztó helyek Sopron környékén Soproni Szemle 1976. 3. — 248—253. Gömöri J. (1976) — 29—60. 22 A várpalotai ásatások dokumentációját 1972-ben adta át nekem publikálásra Bóna István. Közben készült Gömöri János doktori disszertációja, amelybe — megegyezésünk értelmében — ő is bedolgazta az ásatás anyagát.