Vaska Miklós: Paraszti gazdálkodás Nován a két világháború között - Zalai Gyűjtemény 11. (Zalaegerszeg, 1979)
A parasztság
sajtár szőlővel. Mire leszállt az éj, minden csendes lett, csak a „bábános prések" szorították mustcsorgató nyomással a leszedett fürtöket. Aki ma múzeumokat látogat, megcsodálja a hatalmas fapréseket. Tartó oszlopait mélyítésekkel díszítették, amiket piros és kék színnel festettek be. Évszám, vagy a tulajdonos neve a bábánra került, összeállításuk körülményes, nagy gondot igénylő munka volt, mégis ragaszkodtak hozzá. Az első vasprést Kovács Ferenc vásárolta 1930-ban. Kényelmetlennek, sok munkát igénylőnek tartották. Gyakran kellett megpakolni, meghúzogatni, ezért nem szerették. A faprés „magától" dolgozott. Telerakták, aztán a hatalmas rönk saját súlyánál fogva nyomott. A gazda mellette nyugodtan tett-vett. csak időnként a mustot öntötte a koronás címerrel, vagy nevének kezdő betűivel, díszített hordóba. Sajnos a II. világháború után eltűntek a régi pincék préseikkel együtt. Jelenleg a novai hegyen egy található még, de azt sem használják. A szalmatetős pincék helyét elfogBoronapince lalta a cserepes, pallós, nyaraló jellegű, kőporral bemázolt 2—3 részből álló kicsiny épület. Az öregek szerint,, még a bor sem olyan „hűs" és jó bent, mint a régi, boronákból készült szalmatetősben. Ha ők állítják, akkor biztos úgy van! A pincék már nem a régiek, de a szíves vendéglátás kedves szokása megmaradt változatlanul. Plánder Ferenc írta: „.,. szívességüket különösen a szőlő hegyeken tüntetik ki, hol nem csak jó barátot, hanem még idegent sem bocsajtanak el piczéjek előtt, mi előtt boraikat véle meg nem ízleltetnék.. ," 79 NapPlánder Ferenc: Göcseinek esmérete. Tudományos Gyűjtemény 1833. VI. kötet