Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 8. (Zalaegerszeg, 1978)
Szabó Béla: Az új szerzeményi birtokok és a fegyver jog megváltása Zala megyében
mentés céljából, amiket aztán majd később szinte változatlan tartalommal ismételgetnek a különféle fórumokhoz intézett beadványaikban. Gyöngyössy válaszlevele szerint azonban a vele közölt indokok nem elégségesek arra, hogy a megyét felmentsék a bizottság előtt való megjelenés alól. Azt ajánlja, hogy a már vele ismertetett érveiket hivatalos formában terjesszék fel az uralkodóhoz és a kamara, meg a királyi jogügyi igazgató véleményének meghallgatása után foganatosítsák a megfelelő intézkedéseket/" E válasz birtokában a megye a főispáni adminisztrátorhoz fordul azzal a kéréssel, hogy ha ő is jónak látja, az alispánt és a jegyzőt küldjék fel Bécsbe információszerzés céljából. A főispánnal szót kellett, hogy értsenek, mert az 1732. évi június 4-i közgyűlésen már a Bécsből visszatért követek jelentik, hogy — amint azt már Gyöngyössy is megállapította —, a megye által ismertetett érvek nem alkalmasak arra, hogy a váltságdíj fizetésének kötelezettségét elhárítsák; a terhet vállalni kell, de egyezkedni lehet, s az illetékes szervekkel való megegyezéssel súlyosabb következményektől óvná meg magát a megye. A közgyűlés erre felkéri a nagybirtokosok jelenlevő képviselőit, értesítsék erről uraikat, mert a következő gyűlésen e tárgyban határozni kívánnak. Egyúttal megszövegezik azt az uralkodóhoz intézendő kérelmüket is, aminek elkészítését már Gyöngyössy tanácsolta. E kérelemben foglalt előadásuk szerint az 1715. 10. tc. hatálya alá tartozónak csak azok a megyék tekinthetők, amelyekben a törökök a törvényes birtokosok kizárásával foglaltak el, s tartották kezükben a birtokokat. Zala megyében az egyetlen, s a megye határán fekvő Kanizsa várát vették a törökök hatalmukba, de ebből sem tudták a többi birtokosok javait uralmuk alá hajtani. Ellekezőleg, a megye birtokosai a Kanizsával szemben kiépített végvárakban a megyéből toborzott katonasággal, vérük folytonos hullajtásával és az ausztriai ház iránti töretlen hűséggel védték és tartották meg birtokaikat és maga a megye is ezekben a zivataros időkben mindig saját kormányzata alatt állt, saját hivatalnoki karral rendelkezett, amely most, a török kiűzése után zökkenő nélkül folytatta működését. De ezeken felül a megye jó része az Althanok muraközi, az Eszterházyak alsólendvai és csobánczi. az Erdődyek Cserta-melléki, a Batthyányiak szentgróti uradalmaiból, valamint a veszprémi püspökség és több apátság birtokaiból áll. Ezek nagy részét már régen adományozták. A többi kisebb jelentőségű megyei birtok is jogos király vagy nádori adomány révén került az illetékesek kezére. A fiscusnak nem sok haszna lenne abból, ha ezekre a kis vagyonú nemesekre hárítaná a terhet, amit azok nem is tudnának elviselni. Adjanak tehát felmentést a megyének már csak azért is, mert Zala megyét bizottsági tárgyalásra soha sem idézték meg. 20 A kérelemben felsorakoztatott indokok közt kétségtelenül az a leghathatósabb érv, hogy a megye területe Kanizsa vára és könyéke kivételével, vagyis túlnyomó részében sohasem állt hosszú ideig török uralom alatt; a megye földbirtokosainak birtok joga folyamatos volt, annak igazolása nem volt szükséges. «Kgy. jkv. l /32. Hí. 3 305. o. 20 Kgy. jkv. 1732. VI. 4. 367—368. o.
