Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA

gésre" való „hajlamot" számításba véve „a dolgot így jobb szerettem volna", hangsúlyozta nyomatékosan. Fenntartásában erősítette az Anglia ellen hajdan hasonló eszközt latba vető amerikai gyarmatok nálunk régóta szívesen emlegetett példája,

103 hiszen ott kedvezőbb feltételek között is sokan keresték a kibúvót. Mégis — írta — „volnának bár még fontosabb kétségeim, mint a melyeket megemlítek ... most midőn már az első lépés megtörtént, azt hanyagság, hidegség, vagy különködés által elejteni, vagy csökkenteni: bűnnek tartanám a Haza ellen. Nálam a pessimizmus a hanyagságnak sem oka, sem ürügye; tudok én küzdeni remény nélkül is ... az elhatározottság, mely nálom kötelesség érzeten alapúi, nem kisebb, mint másoké, kiket a remény lelkesedésre gyújt". (A „tudok én küzdeni remény nélkül is" félmondat és a „kötelesség érzet" emlegetése olyan fordulatok, amelyeknek segítségével az a történetíró, aki nem elégedett meg Deák és Kossuth tényleges alkati és magatartásbeli különbségeinek jelzésével, sőt még eltúlzásukkal sem, már az 1840-es évekre olyan virtuális politikai szakadékot varázsolt Deák és Kossuth közé, amit csak az előbbi „kötelességérzete" hidalt át. A „hazafias kötelesség nem engedi a pártot elhagynia — olvashatjuk —, sem pedig nyíltan föllépnie olyan dolgok ellen, mik neki nem tetszettek."

104 Visszautalva arra, hogy 1844 őszéig Deák levelezése egyértelműen azt tanúsította, hogy éppen a Széchenyi politikája elleni kritikájával nem lépett elő nyíltan, érdemes nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az idézett történetírói megállapítás az elvont pártérdek olyan vakbuzgó kiszolgálójának tünteti fel Deákot, ami feloldatlan ellentmondásba kerül erkölcsi értékeinek egyidejű magasztalásával, és mellőzi nemcsak a további fejlemények érdemi tekintetbevételét, hanem e „kulcsot" adó levélnek valamennyi, e konstrukcióval ellentmondásban álló passzusát is.) Deák jelzett kritikai fenntartását ugyan nem ejtette el,

105 van azonban levelének egy olyan szakasza, amit mellőzve — mint azt idézett kommentálói tették — aligha lehet még ezt az egyetlen érdemi kifogását sem torzítástól mentesen értelmezni. Deák igen hosszú levelét — a keltezés tanúsága szerint — mintegy három héten át fogalmazta, s amint az egyik utalásából kiderül, időközben ismerte meg a Védegylet alapszabályait. „Mi előtt az alap szabályokat olvastam — írta — feltevém magamban, hogy a véd egyleti ívet minden lehető czikkre nézve aláírom, csak egyet veszek ki; 'a gazdasághoz szükséges vasat és vas eszközöket', s azt is csak addig, míg nálunk magyar vasat nem árúinak ... azonban az alapszabályokban olvasom, hogy gazdasági eszközök, s félnyers anyagok ki vannak úgy is véve .. . így aláírásom absolut lehet, mit igen szeretek".

100 Hosszú és annyi félremagyarázásban részesült levelét önmagában tekintve sem lehet Deákról azt állítani tehát, hogy a Védegylet „nem tetszett" neki, legfeljebb azt, hogy nem fenntartás nélkül tetszett. Az elkövetkező hetekben és hónapokban pedig Deák olyan, egész közéleti pályáján párját ritkító ak1(0 Klauzál már 1836-ban erre a példára hivatkozott. V. ö. KÖM. VI. 1031. m Szekfü Gyula, 143—144. m V. ö. Deák (Kehida, 1844. nov. 27.) — Wesselényinek, Deák (Zalaegerszeg, 1844. dec. 4.) — Csapody Pálnak. DFL. 139—153. m Deák (Kehida, 1844. nov. 2—21.) — Kossuthnak. ÖL. R. 90. I. 171. A levelet kisebb pontatlanságokkal közli DFL. 121—137.