Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

VÖRÖS KÁROLY: AZ ÖREG DEÁK A BUDAPESTI FRANCIA FÖKONZULOK JELENTÉSEIBEN (1868–1876)

csak a tengerparton (Trieszt, Fiume, Spalato, Raguza), ezen túl pedig a bánsági gabona kereskedelem Erdélyre is figyelni alkalmas központjában, Temesvárott működött. A pesti konzulátust 1869 tavaszán — megfelelően a dualista államszerkezet követelményeinek — főkonzulátusi rangra emelik, alárendeltségébe osztva a korábban a trieszi főkonzulátus hatáskörébe tartozó fiumei alkonzulátust és megkezdve a temesvári alkonzulátus elsorvasztását. És bár a pesti francia konzul megbízólevele hangsúlyozza, hogy a francia—osztrák diplomáciai kapcsolatok tartása a bécsi nagykövetség feladata és a magyarokkal ilyen vonatkozásban ne tárgyaljon, — csakhamar világossá lett, hogy Pest nagypolitikai szempontból is fontosabb pozíció, mintsem azt Párizsban gondolták. Kivált azzá vált akkor, mikor a Monarchia külügyeinek vezetését is magyar ember, Andrássy Gyula gróf vette át, aki a közös ügyek irányításában is a magyar uralkodó osztály (ekkor elsősorban már Budapesten formálódó) érdekeinek lehető erőteljes érvényesítésére törekedett. A pesti konzulátus, majd főkonzulátus „Direction Politique"-jának körében kelt jelentések így ettől kezdve eljutnak Párizsba és nem ragadnak le a bécsi francia nagykövetség irattárában, melyen pedig az alacsonyabb fokú konzuli hivatalnok jelentéseinek nagy része nem igen jutott túl, lévén, hogy közülük a nagykövetség már csak nagyritkán továbbított egy-egy érdekesebb politikai vonatkozású beszámolót Párizsba. (Ahol ugyanekkor már a Pester Lloyd is bekerült a naponta átnézett és kivonatolt európai lapok közé.) A budapesti — ill. először, 1873-ig még csupán pesti — viszonyok alakulása azonban elég sokáig még a konzuli, majd főkonzuli jelentésekből is csak hiányosan tükröződött. 1868-tól 1872-ig, öt év alatt mindössze 79 sorszámozott jelentés található a Külügyminisztériumi Levéltár Correspondance Politique des Consuls c. fondjának Autriche állagában. Ebben persze része van annak is, hogy 1870—71 háborús hónapjaiban Párizst, ill. Tourst majd Versaillest kevéssé is érdekelték a budapesti politikai viszonyok (arról nem is beszélve, hogy a postai kapcsolatok megszakadása folytán a rendszeres érintkezés is rendkívül megnehezült és hónapokon át csak a ritka és ideges, szűkszavú táviratokra korlátozódott), — legfeljebb annyiban, amennyiben azok valamilyen szempontból a háborúval függöttek ösze. De kétségtelenül hozzájárult ehhez a hézagossághoz az első konzulnak, majd főkonzulnak, Louis Charles Pierre de Castellane grófnak egyénisége is. A gróf, — aki egyáltalán a diplomáciai szolgálatba is csak apjának, III. Napóleon egyik közeli hívének, magasrangú katonának szívós támogatása révén kerülhetett be, és pesti kinevezése előtt, 1852-től kezdve csak szerény beosztásban eltöltött minisztériumi, majd 1860 és 1869 között a levantei Syra-ban, később Ancona-ban teljesített konzuli szolgálatot mutathatott fel, — kezdeti lendülete után ui. egyre csökkenő buzgalommal látta el feladatát. Ráadásul mint meggyőződéses monarchista 1870 után oppozícióba került a köztársasággal is (hiszen már III. Napóleon bukása után, 1870 végén, a lemondás gondolatával foglalkozott), és úgy látszik, bonyolódó családi ügyei is egyre többet tartották távol Pesttől. 1871—72-ben így a főkonzulátus vezetését csaknem az egész időben Ville de Quincy vicomte, irodaigazgató látta el. Ez a helyzet csak akkor változik meg, és a főkonzulátus munkája akkor válik rendszeressé, mikor Castellane 1872 novemberében saját kérelmére tör-