Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
HANÁK PÉTER: DEÁK ÉS A KIEGYEZÉS KÖZJOGI MEGALAPOZÁSA (A Pragmatica Sanctio újraértelmezése) - Adalék a magyar közjoghoz
Az Adalék első fejezetében Deák tényekkel, erős jogi logikával cáfolja és finom iróniával gúnyolja Lustkandl egyik fő érvét, hogy az 1848. évi törvények keletkezésük körülményeinél fogva nem érvényesek, s a trónfosztással e nemlétező érvényességet is „eljátszották". 55 Itt az 1861-es Deák szólalt meg,. alkalmasint nem annyira a bécsi centralisták meggyőzése, mint inkább 48-as érzelmű honfitársai megnyugtatása végett. Az 1848. évi törvények teljes alkotmányosságának és jogérvényének bizonyítása ugyanis nem a történeti és jogi építkezés megalapozására szolgál, Deák a továbbiakban nem foglalkozik 1848-cal, nem ebből vezeti le az ausztriai tartományok és Magyarország közötti perszonálunió alkotmányosan meg nem változott érvényességét. A jogérvényesség és jogfolytonosság kútfeje, a viszonyítási bázis a munka többi részében a Pragmatica Sanctio. Az érdemi tárgyalás során Deák nagy jogtörténeti bizonyító anyaggal vitatja Lustkandl fő tételét, hogy akár a Pragmatica Sanctio, akár a korábbi törvények az örökös tartományokkal kormányzati közösséget: reáluniót teremtettek volna. A birodalom két része között csupán perszonálunió állott fenn, s ha esetenként, időlegesen szorosabb kapcsolat létesült is, Magyarország mindig megőrizte kormányzati önállóságát. 56 A lényeges kérdésben tehát az Adalék nem tér el az 1861. évi feliratoktól, sőt a munka céljából következően, egyes pontokban még alaposabb is a bizonyítás. Deák kimutatja például, hogy az 1723. évi 1—2. tc. négy lényeges mozzanatában különbözik az 17Í3. évi családi szerződéstől. Meggyőzően cáfolja Lustkandl ama állítását, hogy a Pragmatica Sanctio az együttes birtoklással egyszersmind a közös kormányzást is kimondotta. A bizonyítás során nemcsak jogi, hanem filológiai elemzést is felhasznál. Lustkandl ugyanis így érvel: „In dieser Hinweisung, daö alle Lander indivisibiliter et invicem et inseparabiliter, insimul, ac una cum Regno Hungáriáé et Partibus, Regnis et Provinciis eidem annexis haeredtarie possidendae, regendae et gubernandae sein sollen, liegt wohl abermals ein sehr starker Hinweis auf die über die Personalunion hinausgehende Realunion". Csakhogy Lustkandl némi nyelvtani módosítással alaposan megváltoztatta a mondat értelmét, amely az eredetiben így állt: „Jus haereditarium succedendi in Hungáriáé Regnum, et Coronam... in aliis quoque suis Regnis et Provinciis haereditariis... indivisibiliter et inseparabiliter, ínvícem et ínsímul, ac una cum Regno Hungáriáé et Partibus, Regnis et Provinciis eidem annexis, haereditarie possidendis, regendara et gubernandara transferunt." Az eredetiben tehát nem az áll, hogy az Ausztriai Ház valamennyi országát a magyar királysággal együtt kell birtokolni, országlani és kormányozni, hanem az, hogy az örökösödési jogot és Magyarország koronáját a magyar királysággal és a vele örökletesen birtoklandó Részekkel, Királyságokkal és Tartományokkal együtt országlásra és kormányzásra átadják. A filolófiai elemzés tehát ugyancsak a perszonálunió fennállását igazolja. 57 53 Adalék, 20—24. o . 56 Uo. 117. o. 57 Uo. 82—83. o.
