Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
SARLÓS BÉLA: DEÁK POLITIKAI FELFOGASA ÉS AZ ORSZÁGBÍRÓI ÉRTEKEZLET
pragmatika szankció csupán perszonál uniót hozott létre. Deák úgy mehetne el az országgyűlésre, hogy az Országbírói Értekezlet az 1848-i sajtótörvény érvényességét már megállapította, s állást foglalt a perszonál unió mellett. Deák tehát az Értekezletet az 1861-i országgyűlés eredményességét előkészítő fórumnak tekintette. Politikai céljai elérése érdekében Deák taktikai engedményre is hajlandó volt. Számított arra, hogy az esküdtszékek elfogadtatása nehézségekbe ütközik, ezért — a sajtóbűncselekmények kivételével —, abban az esetben, ha az Értekezlet plénuma az esküdtszékeket elfogadhatatlannak tartaná, az 1840-i választmánynak azt a per rendi tervezetét javasolta életbe léptetni, amely mellőzte ugyan az esküdtszékeket, de egyébként a teljes polgári jogegyenlőséget kívánta megvalósítani a büntető perekben. Ez ellen a tervezet ellen Deák 1843ban két különvéleményt is adott be, de most — 1861-ben — végső esetben elfogadhatónak tartotta. Nem volt hajlandó azonban Deák semmiféle engedményre a politikai bűncselekmények tekintetében. Az állampolgárokat feltétlenül meg akarta védeni az alaptalan politikai perek fenyegetésétől, és a kancelláriát, s a helytartótanácsot büntetőjogilag mindenképpen felelős testületekké kívánta átalakítani. Nyilvánvaló, hogy 1861-ben ez volt az egyik elsőrendű politikai cél, amely tulajdonképpen fontos előrelépést jelentene a felelős magyar minisztérium kinevezése felé. Ennek érdekében volt hajlandó taktikai engedményre az esküdtszékek kérdésében. (4) A Deák vezette albizottság javaslata 1861. február 16-án került a plénum elé. Deákot itt nagy csalódás éri. A felszólalók túlnyomó többsége nem tartja elfogadhatónak az 1843-i javaslatokat, még az 1840. évi bizottmány által kidolgozott, s nem az esküdtszékekre alapított tervezetet sem. Senki sem vitatja az 1843-i javaslatok kimagasló erényeit, de a plénum konzervatív beállítottságú többsége kivihetetlennek, az uralkodó által elfogadhatatlannak tartja az 1843-i javaslatok hatályba léptetését. A lényegre az első felszólaló, Szent-Iványi Vince mutatott rá: „A tárgy fontos és véleményem szerint oly nehézségekkel van összefüggésben, melyek — mellőzve egyebet — az ország és korona közti vitatkozások több kérdéseit foglalják magukban." 17 Szent-Iványinak teljesen igaza volt: a kormány felelősségének kérdése egyike a legnagyobb ellentéteknek, amely az országgyűlés és az uralkodó között fennállott. A plénum a korábbi magyar büntető gyakorlatot kívánja visszaállítani az osztrák büntető kódexek helyett, a jobbágyok terhére 1848-ban megmaradt egyenlőtlenség részbeni megszüntetésével. Deák meglehetősen ingerülten figyelte a többség mereven elutasító magatartását, a régi magyar büntető gyakorlat indokolatlan feldicsérését. Amikor SomoskeÖy Antal az esküdtszékek felesleges voltát bizonyítandó kiemelte, hogy a perbefogást a megyei közgyűlés szokta régebben is elhatározni, Deák — nála teljesen szokatlan módon — közbeszólt: ,,A nemnemesekre is?" E közbeszólásra Somoskeöy kénytelen volt elismerni, hogy ez a gyakorlat csak a nemesek javára állott fenn. Ekkor Deák ismét közbeszólt: „Tehát a nemnemesekre nézve ily Jury nem létezett?" E közbeszólás 17 Ráth 2. rész 54. 1.
