Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA
megnyerni). 44 Néhány nappal később pedig Forgách Lajos, Barkóczy János és Andrássy György grófok előtt „nyíltan" feltárta, hogy „készen áll a szakításra Deákkal is". 45 Ha tekintetbe vesszük, hogy idézett megnyilatkozásai akadémiai beszédének fogalmazásával párhuzamosan keletkeztek, aligha lehet kétséges, hogy Széchenyi tudta, beszéde konfliktust fog támasztani közte és az olyannyira megnyerni kívánt Deák között is. Naplója is tanúsítja, hogy Széchenyi 1842. évi akadémiai beszédével nem — vélt vagy valóságos — elvont igazságok hirdetésére törekedett csupán, hanem nagyon tudatosan konkrét politikai célzatú támadásra is a minden ostromát elhárító Deákot vezetői közé soroló reformellenzék tábora ellen. Mégis felháborodottan fogadta Pulszky Ferencnek a Pesti Hírlapban névtelenül közreadott válaszát, amely vádjait, miszerint erőszakos magyarosítás lett volna a szláv mozgalmak élesztője, mint méltatlanokat és megalapozatlanokat hárította el. 46 A feltételezést, 47 hogy a két részletben megjelentetett cikket Deák írta, a cselszövő Zsedényi sietett bizonyosságként közölni Széchenyivel. 48 Széchenyi menten tollat ragadott, hogy Deák feltételezett barátságtalan gesztusát levélben kérje számon. Deák tüstént válaszolt. Írását Széchenyi megvetően siránkozásnak minősítette naplójában 49 Újabb személyes találkozásuk — Széchenyi szerint — annak megállapítását eredményezte, hogy nem „konveniálnak" egymásnak. 50 Noha „hűvösnek" találta Deákot, ismételten kereste társaságát. Hamarosan azonban felindultan jegyezte naplójába: „Ki hitte volna, Deák még tárgyalni sem hajlandó velem." 51 Deák így számolt be minderről Wesselényinek: „Széchenyinek lelki állapot ját sajnálom —, keblében iszonyú indulatoknak kell háborogni —, mert higgadt érzelmekkel nem tehetné azt, amit tesz. — Ö széttörte a barátságos egyetértés kapcsait csaknem minden emberrel, pedig széttörte, alkalmat, s ürügyet keresve, majdnem erőszakosan. — Méltatlanul bánt vélem is, ki néki soha nem vétettem, s egy keserűen sértő levélben megtámadott, azért, mert azt hitte: hogy academiai beszédéről a Pesti Hírlapban megjelent első czikkeket én írtam —, harczra hívót ki levelében életre halálra —, fenyegetőzött, hogy mindent, a mi közöttünk történt, nyilvánosságra fog bocsátani, (pedig minden, a mi közöttünk történt, abból állott: hogy ő velem gyakran és órákig a közdolgokról beszélt, azaz: ő beszélt, s én hallgattam) fenyegetőzött: hogy ő engem meg fog támadni, miért? s miben, azt nem tudom? fenyegetőzött, hogy Európa terére viszi a harczot —, s egyszóval kifakadó indulatossággal írt 'egy levelet: csak az említettem puszta gyanúból. Én hidegen válaszoltam néki: hogy én a hírlapokban még eddig soha semmit nem 44 1842. nov. 6-i nbj. Uo. 644. 45 1842. nov. 10-i nbj. Uo. 645. 46 PH. 1841:200, 201. sz. 47 Még Vörös Antal is azt írta Wesselényinek, hogy „a czikk a tudóstársasági gyűlésről, ha sejtésem, s a kézirat nem csal, Deák Ferenczé". Vörös Antal (Pest, 1842. nov. 30.) — Wesselényinek. Bártfai Szabó I. 426. Vö. SzIVKL. I. 700. — Ferenczi I. 335. 48 1842. dec. 1-i nbj. SzIN. V. 653. 49 1842. dec. 2-, 3-i nbj. Uo. 653, 654. 50 1842. dec. 4-i nbj. Uo. 655. 51 1842. dec. 8-, 10-, 12-i nbj. Uo. 656—658.
