Béli József: Az 1945-ös földreform végrehajtása Zala megyében - Zalai Gyűjtemény 4. (Zalaegerszeg, 1977)
A végrehajtás kezdete Zala megyében
Amikor a föld tulajdonjogát és nagyságát kellett bizonyítani, a jegyzőktől a pontos birtokíveket, kimutatásokat megkövetelték. A szomszédos községek és járások határában, sőt más megyékben levő birtokokat és birtoktöredékeket is felkutatták, hogy egyetlen darab föld se maradjon felosztatlanul. Hivatkoztak a rendeletre, vagy ahogy ők mondták: a törvényre. Elvettek olyan földeket is, amelyre rendelet nem adott lehetőséget. De ha így tettek, arról miért állítottak volna ki írást, az ilyen felosztást elvégezték, de miért írták volna alá? Különösen áll ez a nagybirtokhoz tartozó ingóságokra, felszerelésekre, állatokra. Az ingó leltárak sok faluban sohasem készültek el. Másutt nagyon hiányosak. Még a kastélyok, épületek feljegyzése sem volt pontos. A felszerelések zöme a parasztok kezébe került, de ezt nem írták le. Ha később ezeket keresték, vagy ha a hatóságok összeírni szándékoztak, azok eltűnését, megsemmisülését a háborúra, az átvonuló hadakra fogták. Tehették is. hiszen a birtokosok zöme Zalából is elmenekült már 1944-ben. Birtokaikat a német sereg sem kímélte, saját céljaira felhasználta. Ezt a kasznár is látta, ő is azt tette. 1945 áprilisa után az uradalmi tisztségviselőknek ki hitt, ki hallgatta meg őket? A körülmények miatt nem is mertek szólni. A ravaszabbja, életrevalóbb] a ezért egyrészt érdekei védelmében igényjogosultként jelentkezett a földigénylő bizottságoknál. Sok esetben — legalábbis az első időszakban — bekerült a bizottságba is. hogy egykori cselédek, az egykori alattvalók később szorítsák ki őket, amikor már felocsúdtak, amikor már érezték, hogy szavuknak, és főleg összefogásuknak van ereje, hatalma. Másrészt az uradalom tiszttartói — a zalai sajátosságok erre lehetőségek adtak — a volt uradalmi erdőbirtokok állami tulajdonba vételével azokra menekültek, hogy állami alkalmazottként biztos megélhetéshez jussanak. Törekvésük gazdaságilag mindkét esetben érthető. Megnyilvánulásuk, nyilatkozataik és tetteik ennek alapján szintén két csoportba sorolhatók. Akik állami szolgálatba kerültek, mint az erdőtulajdonok védői néhol elkeseredetten veszik fel a harcot, éppen Zalában a nagy erdőbirtokok miatt, az erdőt és az erdőbirtokot éveken át szüntelenül támadó parasztokkal szemben. Erre számtalan példát említhetünk. Csak néhányat ezekből. A tornyiszentmiklósi volt Eszterházy erdőgondnokság magát még 1945 nyarán is hercegi erdőgondnokságnak titulálja. A Batthyány—Srattmannok nagykanizsai erdőgondnokságának alkalmazottai, Letenyén az Andrássyak erdőgazdaságának vezetői a helyükön maradtak, s az erdőtulajdon elkeseredett védői lettek. A paraszti támadásról általában sötétebb, tragikusan pusztító képet festettek a benyújtott panaszaikban. Másik részük ténylegesen mindent elkövetett a nagybirtok megsemmisítésére, s közben arra törekedett, hogy abból a legkülönbözőbb címen minél többet és értékesebbet szakítson ki. Azt tudjuk, hogy az uradalmak egykori tiszttartói közül sokan nem voltak őszinte hívei a földreformnak. A volt nagybirtokot védték a körülményeknek megfelelően. Az uraság értékeit, állatait megőrzésre vették át. Várták uruk visszatérését és bocsánatát, kapcsolatot tartottak fenn a volt gazdáikkal, tájékoztatták őket helyzetük, esetleg megmaradt birtokuk viszonyairól, a megmegújuló paraszti támadásokról.
