Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején - Zalai Gyűjtemény 3. (Zalaegerszeg, 1975.)

V. FEJEZET A LENGYEL MENEKÜLTEK ÉLET- ÉS MUNKALEHETŐSÉGEI ZALA MEGYÉBEN 1939–1944.

get újra 2 pengőben kell megállapítani, mert a „... szállásadók különben nem volnának hajlandók őket eltartásba venni."

40 Antall a helyzet komolyságát mérlegelve hamarosan hozzájárult ahhoz, hogy (július 1-től) ellátásképpen ismét 2 pengőt folyósítsanak a menekülteknek. A katonai személyek hozzátartozóinak segélyösszegét azonban — általános meglepetésre — 1941. végén felemelték. Náday altábornagy a H. M. főcsoportfőnökének utasítására a katonai táborokban levő polgári menekültek ellátási díját az áremelkedésekre való tekintettel, a napi 2,50 pengőről 3 pengőre, azokét akik családfő nélkül tartózkodtak az országban napi 4 pengőre emelték fel. Az ellátási díjak rendezése 220 családot, 60 gyermeket és 50 családfenntartónak minősülő anyát érintett. A havi segélyösszegek időnkénti felemelését az árak növekedése, a pengő vásárlóértékének fokozatos csökkenése indokolta. A Zalai Magyar Élet heti piaci hírei szerint a sertés sonka kilogrammonkénti ára 3,40 P, a borjúhúsé 2,34—2,80 P. marhahúsé 2,24—2,56 P. volt. Egy pár csirkét 1941 augusztusában 3—3,50 pengőért lehetett vásárolni. A tojás darabja 14 fillér volt, de november 8-án 20 filléres áron sem lehetett kapni. A lengyelek a piacról (a bérből és fizetésből) élő magyar lakossághoz hasonlóan sok esetben nem a pénz, hanem az áruhiány miatt nem tudták megvásárolni a szükséges élelmiszereket. Az amúgy is rossz beszerzési lehetőségeket csak súlyosbította, hogy egyre több árut a feketepiacon értékesítettek „... a zalaegerszegi hetivásárra gyümölcsön és zöldségfélén kívül alig hoztak fel valamit. A baromfipiacon alig 10—12 példány szei epeit. Ezekre is lett volna legalább száz vevő. A falukban ... hír szerint a megállapított árnál magasabb áron szedik össze a baromfit és a zalaegerszegi piac mellőzésével szállítják el máshová."

41 A menekültek helyzetét a lakosság nagy része állandóan figyelemmel kísérte s a háborús viszonyokhoz képest könnyíteni igyekezett az ideiglenesen hazátlanná vált lengyelek sorsán.

42 A nagyobb ünnepek alkalmából „szokássá vált" a menekültek családi körbe való meghívása. Mieczyslaw Czrapek 1941 végén a keszthelyi polgári tábor parancsnokától rövid eltávozást kért Nagykanizsára: „...miután harmadik éve annak, hogy a menekültek keserű kenyerét eszem és családomtól elszakítva élek, legalább az ünnepekre feledni tudom szomorú és kilátástalan sorsomat." Mieczyslaw Czrapeket 1941. december 20-tól 1942. január 3-ig özv. Schmidt Antalné nagykanizsai (Hunyadi u. 28.) lakos látta vendégül.

43 A menekültek megélhetése 1942 első felétől egyre nehezebbé vált. A jelentős pénzügyi tartalékkal rendelkezők is tábori ellátásra szorultak. Az évekig önálló Stefan Galunski 1941. végén a belügyminisztériumhoz címzett levelében a keszthelyi polgári táborba való felvételét kérte. „Kérésem támogatására legyen szabad felhozni, hogy eddig saját költségemen éltem, de pénzem már elfogyott és semmiféle megélhetésem nincs."

44 A táborok alapvető élelmiszerellátásában komoly nehézségek támadtak. Az akadozó élelmiszerellátás miatt a polgári menekültek képviselői igen gyakran panasszal éltek a közigazgatási hatóságoknál. A nemesbüki polgári menekültek megbízásából 1942. január 9-én Karol Witos, Jerzy Szkulsky és Wíadisíaw Hopek felkeresték a nemesbüki körjegyzőt és jegyzőkönyvbe rögzített hivatalos 40 ZML 2-977/1941. 41 Zalai Magyar Élet 1941. aug. 7., 13., nov. 8. Piaci hírek. 42 ZML 3-1228/1942. 43 Uo.; A vendégül látás gyakorlata nem volt csupán Zala megyei jelenség, igen sok család, nyáron, ünnepek idején lengyel menekülteket látott vendégül, mint a XVIII. század végén elterjedtté vált a „lengyelkedés" (lengyel menekültek meghívása, hosszabb ideig való vendégül látása). Vö.: HL. H. M. 1943-21-21-6759-537 099.; HL. H. M. 1943-21-21-6754-478 110.; HL. H. M. 1943-21-21-6754-481 174 stb. 44 ZML 3-1214/1942.