Paksy Zoltán: Zalaegerszeg társadalma és politikai élete 1919-1939 - Zalaegerszegi Füzetek 13. (Zalaegerszeg, 2011)

I. A városi társadalom - 1. A város népessége és arculata

I. A városi társadalom 1. A város népessége és arculata A két világháború közötti Zalaegerszeg életét a hagyományok ha­tározták meg, talán jobban, mint más hasonló magyar kisvároso­két. A város hű tükre volt a korabeli magyar társadalomfejlődésnek, a harmonikus város és régió együttélésének. A „Göcsej fővárosa” volt, ennek a jellegzetesen aprófalvas, archaikus vidéknek, a dimbes- dombos zalai tájnak a piacközpontjául szolgált. Ezért a 20. század eleji Zalaegerszeget nem célszerű egy falusias környezetéből kiemel­kedő, önálló városnak tekinteni, hanem a térségéhez, s tágabb régió­jához ezernyi szállal kötődő, azzal szimbiózisban élő közösségként kell elképzelni. Ez az összefonódás a munkamegosztás és a piac adott­ságaiból következett, hiszen Zalaegerszeg egy olyan tájegységnek volt a központja, ahol a kicsi falvakat csupán néhány km távolság vá­lasztotta el egymástól. Jól példázza ezt - s egyben mutatja a telepü­lések földrajzi távolságát és kötődését - az a tény, hogy a 19. század végétől napjainkig 17 környező falu csatlakozott Zalaegerszeghez, s tartozik ma a város közigazgatási területéhez. Nem lehet véka alá rejteni azokat a nézeteket sem, amelyek sze­rint ez egyben elmaradottságot is jelentett, hiszen ezt éppen a város polgármestere mondta 1927-ben, egy előadásában. A túlzott konzer­vativizmus volt az az ár, melyet a tradicionális értékek megőrzéséért fizetni kellett. Ennek a kisvárosnak az élete a 2. világháború után gyökeresen átalakult, s a megelőző két évszázadban sem változott annyit, mint az 1960-as, 1970-es években. Ekkor az ország egyik legnagyobb átala­kuláson átment megyeszékhelye lett, s 13 ezer fős népessége 60 ezerre duzzadt a szocialista gazdaságpolitika eredményeként. De ez a változás nemcsak a lakosság nagyarányú növekedését jelentette, hanem óhatatlanul együtt járt a korábbi kisvárost jellemző minden­napi élet szokásainak megszűnésével, új életstílust, szabályokat, magatartást, városi kultúrát honosítva meg. Ráadásul mindez egy 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom