Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A párt, mint hatalmi gépezet

rint a legnagyobb segítséget mégis csak az esó' adta nekik, ami sok vidéki embert marasztalt otthon. A pártbizottságon 20.000-25.000 főre becsülték a résztvevők számát, amit sikernek könyveltek el, mivel 60.000-80.000 emberre számítottak.71 72 Ezzel szemben a polgármester jelentése 40.000 főnyi tömeget említ, kiemelve, hogy rendzavarás nem történt.'­Az egyházi iskolák államosítása miatti társadalmi érdekellentét látványos formában némi fáziskéséssel jelent meg Zalaegerszegen. Az államosított tanítónőképzőben 1948. október 29-én, a még műkö­dő Mária Kongregáció táblájára felírt mondat indította el az esemé­nyeket. Szokás szerint hetente felírtak ide egy vallásos mondatot, amely ekkor így szólt: „Ma mindent lehet Krisztus nélkül, csak ma­gyarnak lenni nem.” Ennek hatására vita alakult ki a vallásos diákok és a kommunista tanárok között. Aznap éjjel valaki a kollégium fali­újságján piros tintával összekente a november 7-i plakátot. Másnap reggel, az előző napi vitában leghangosabb két diáklányt az igazgató kiutasította az iskolából. A hír futótűzként terjedt a tanulók között, akik először tüntetésképpen az igazgatói iroda elé vonultak, majd az elsősök kivételével mindenki, a fenyegetéseknek sem engedve, elhagyta az épületet és hazament. Délután már az Államvédelmi Hatóság helyi szervei vették ke­zükbe a nyomozást a „diáksztrájk” ügyében. Az iskolában megkez­dett kihallgatások után, többeket az ÄVH Csány téri laktanyájába - volt csendőrlaktanya - vittek, ahol reggel hat óráig folytatódtak a vallatások. Erről jegyzőkönyvet vettek fel, majd az ügyet visszaadták az iskola hatáskörébe. Pár nappal később, november 4-én összeült az iskola fegyelmi bizottsága, melynek ítéletével többeket kizártak, egyeseket az ország összes tanítóképzőjéből eltanácsoltak. A „főszer­vezőnek” tartott négy tanuló ügyét a Vallás- és Közoktatási Minisz­tériumba terjesztették fel, javasolva a legsúlyosabb büntetést. Ezt sikerült is elérni, őket az ország összes középiskolájából kitiltották. 71 ZML MDP Zala M. Biz. ir. 1. fcs. 9. ő. e. 72ZML Zeg. m. v. polgm. ir. sz. n. 1948. szeptember havi általános jelentés, 326. doboz. Ebből azt is megtudhatjuk, hogy a 700. évforduló kiállításait kb. ötezer fő tekintette meg. 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom