Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)
Németh László: A Közigazgatási Bíróság ítélete a vármegyei autonómia tárgyában (1921)
előírt 6 nap alatt nem válaszolt a beadványra, ezért az alispán 1921. február 1-jére összehívta a közgyűlést. Eközben érkezett meg a vármegyéhez 1921. január 31-én a belügyminiszter már ismertetett körrendeleté, de a másnap összeült közgyűlés ezt nem tekintette olyan intézkedésnek, amellyel a miniszter visszavonta volna vagy a főjegyző által tett előterjesztésnek megfelelően módosította volna a rendeletét. A közgyűlés tehát meghozta határozatát, mellyel panaszt is emelt, és azt a határozatot a törvény értelmében már fellebbvitellel sem lehetett megtámadni. Ugyanakkor a miniszter sem bírálhatta felül semmiféle jogcímen. Kolbenschlag Béla alispán 1921. február 7-én a törvényhatóság panaszát közvetlenül a Közigazgatási Bíróságnál nyújtotta be, mivel az 1907. évi LX. te. 11. §-a ebben az esetben a közvetlen felfolyamodást lehetővé tette, vagyis az általános eljárástól eltérően nem a miniszternél kellett benyújtania a panaszt, akinek azt 6 nap alatt kellett áttennie a bírósághoz. A zalai esetben csak jelentéstételi kötelezettség terhelte a törvényhatóságot a miniszter felé. A bíróság Zala vármegye beadványát nyilvános ülésen bírálta el. A Közigazgatási Bíróság fő szabály szerint írásbeli tárgyalást tartott, ahol az előadó bíró az iratok alapján ismertette az ügy lényegét, a panaszos, a bepanaszolt fél és a hatóság álláspontját. A tárgyalás után az ítélkező tanács zárt ülést tartott, ahol a tanácskozás után a bírák kinevezésük sorrendjében szavaztak az előadó bíró előterjesztéséről. A határozatot a tanács elnöke mondta ki annak az álláspontnak megfelelően, amelyre a többség szavazott. A bíróság a határozat egy példányát a belügyminiszternek, egy példányát pedig Zala vármegye törvényhatóságának küldte meg. A Közigazgatási Bíróság által alkalmazott anyagi és eljárási szabályokat a törvényalkotó nagyon pontosan kidolgozta, a bíróság határozatainak végrehajtásáról azonban nagyon kevéssé rendelkezett. A törvény szerint a határozatokat a közigazgatási folyamatban eljárt hatóság hajtja végre. A végrehajtás foganatosítása kapcsán felmerült jogsérelem esetén ugyan lehetővé tette a felek számára, hogy végrehajtási panasszal forduljanak a bírósághoz, de a végrehajtás kikényszeríthe- tőségéről a törvény nem rendelkezett. A törvény 1896-os megalkotásakor valószínűleg fel sem merült, hogy a végrehajtó hatalom szervei esetleg nem tekintik magukra nézve kötelező érvényűnek a bíróság ítéletét. 140
