Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A provizórium kora 1851–1853 - Panasz a városi tanács ellen
Semmi nyoma annak, hogy a vizsgálatból kifolyólag a megyei hatóságok bármilyen módon megpróbálták volna orvosolni a felvetett problémákat. Azonkívül, hogy a tanácstól bekértek egy nyilatkozatot, más fontosabb dolog nem történt. Úgy tűnik, hogy a megyei főorvosnak a kerületi főispánnál tett panasza elfelejtődött. Azt, hogy őt magát ennek kapcsán érte-e valami kellemetlenség, nem tudjuk. Nagyobb baja a tanács elleni fellépésből nem származott, hiszen fontos tisztségét továbbra is megtartotta. De azon mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy a dolgok miért alakultak így. Feltételezésünk szerint a következmények nélküli vizsgálat hátterében a konzervatív párt tagjainak az 1848 előtti politikai küzdelmekben megalapozott, egymás iránti szolidaritása állt. A konzervatív megyefőnöknek és a szintén konzervatív szolgabírónak kellett volna a konzervatív tanácsbelieket elmozdítani. S ne feledjük, hogy a közpénzek elsikkasztása egészen az 1830-as évekig vezethető visz- sza, amikor Fábián Pál mostani szolgabíró városbíróként és tanácsosként tevékenykedett. S mellette a tanácsban ott ült Horváth Imre.105 Azt, hogy Fábián Pál mennyire volt érintve az ügyben és mit tudott minderről, még a jövőbeni történeti kutatásoknak kell tisztázni. Nyilván tökéletes ártatlansága esetén is, mint vezető pozícióban lévő, tekintélyes megyei tisztviselőnek, kellemetlen lett volna számára a 10-20 évvel azelőtt történtek minden részletre kiterjedő felgöngyölítése, s az ezzel járó hercehurca. Ezenkívül emlékeztetnünk kell rá, hogy 1846-ban mindvégig Horváth Imre mellett korteskedett. Fábián Pál is egerszegi lakos lévén, valószínűleg személyes ismeretség előzte meg a politikai együttműködést. Az 1848 előtti megyei konzervatív tábor fontos személyiségének számító Bogyay Lajos megyefőnök számára pedig - az adott politikai viszonyok között - bizonyára megbízhatóbbnak látszott egy olyan városi vezetés, ahol a kulcspozíciókat nem a pár évvel azelőtt az autonóm jogok kiszélesítéséért síkraszálló liberálisok töltik be, hanem a konzervatív csoportosulás azon tagjai, akikről politikai múltjuknál fogva fel lehet tételezni, hogy az önkormányzati jogok 1849 után bekövetkező korlátozását mindenki másnál inkább képesek elfogadni. S talán az is furcsa lett volna némelyek számára, hogy a liberálisok mellett annak idején mindvégig kiálló főorvos vádjainak hatására mozdítják el a konzervatív városi vezetést ugyancsak konzervatív hivatali feletteseik. Bár még sok a megválaszolatlan kérdés, jelenlegi 51
