Zalai Millennium. Szemelvények Zala megye múltjából (Zalaegerszeg, 2000)
Kiskertek, gyümölcsösök a középkori Zalában
Zalai Millennium 3. KISKERTEK, GYÜMÖLCSÖSÖK A KÖZÉPKORI ZALÁBAN A kertészkedés tudományát, mint annyi mást, Európa a rómaiaktól örökölte. A magyarság letelepülése után a kertkultúrát hazai földön az első szerzetesek terjesztették el. A korai középkorban a bencés rend kolostorai körül élénk mezőgazdasági tevékenység folyt. Szent Benedek a rend tagjai számára kötelezővé tette a kertészeti tevékenységet. Ha tudatosan telepített kertről beszélünk, három fajtáját különböztetjük meg: veteményeskert, gyümölcsös és virágkert. A konyhakertekben a napi szükségletnek megfelelően termeltek babot, borsót, lencsét, hagymát, káposztát stb. A gyümölcsösök kedvelt fái — a legrégebben ismert gesztenye és dió mellett — az alma, körte, meggy, cseresznye, szilva, szeder, barack. A kertkultúra történetének kutatói kiderítették, hogy pl. az alma és a körte több fajtája a középkori Magyarországról terjedt el Európa-szerte. A díszkertek iránti érdeklődés a reneszánsz idején éledt fel, Mátyás király budai, visegrádi, tatai kertjeiről a XV. századi utazók csodálattal írtak. A zalai kertkultúra egyik első emléke egy okleveles adat: 1393-ban a zalavári konvent hitelesít egy adásvételi szerződést, amellyel Szegfalui Kont Jakab és Balázs szegfalui birtokuk egy részét a hozzátartozó szőlőhegyekkel és gyümölcskertekkel eladták. Gyümölcsfákat és gyümölcsöskerteket a későbbi oklevelek is sűrűn említenek. 1528-ban Telekesi Andrásné, Dorottya asszony panaszt tett a királynál, hogy Topos Ferenc és Trombitás Péter rátámadtak az ő — Jánosháza birtokon lévő — házára és a gyümölcsösét feldúlták. A szöveg érdekessége, hogy az oklevélben magyarul szerepelnek a gyümölcsös kert vagy méhes kert szavak. A régi zalai kertészek és kertek emlékei lépten-nyomon felbukkannak a XVI. századi levelezésekben. Nemesasszonyaink a kertészkedést olyan szintre fejlesztették, hogy Becsben a Habsburgok udvarában mindig a magyar asszonyok vitték el a pálmát korai és szép virággal, zöldséggel, gyümölccsel. Miksa király 1573-ban Verancsics Antalhoz intézett levelében az alábbiakat írta: ,J\linthogy kertjeinket különböző kiváló gyümölcsfákkal ékesíteni és gazdagítani határoztuk [...], felhívunk tehát, hogy szedess és gyorskocsin küldj Nekünk oltó13