Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

b.) Bűnügyi iratok 1885-1944 (-1951) terjedelem: 1,02 ifm. Az iratanyag terjedelméből is kitűnően rendkívül töredékes álla­potú. Az 1950-es évek elején folytatott szakszerűtlen selejtezés során a forrásanyagot gyakorlatilag papírhulladékként értékesítették. Iratok csak az 1935-ös évből, valamint 1938 és 1944 között vannak egy- egy évből néhány hiányos csomóban, 1885-ből mindössze 2 ügyirat maradt fenn. A segédkönyvekből 1917-1945-ig 12 kötet van eshctő- leges évekből, típusuk is többnyire különböző, ezért közülük csak kevés használható igazán. Darabonkénti átnézéssel kutatható, és a meglévő lajstromok segít­ségével is. VII. 13. Zalaegerszegi Királyi Ügyészség iratai 3. KÖZJEGYZŐK Az 1874. évi XXXV. te. felhatalmazása alapján az Igazságügy­miniszter Zala megyében a 4.164/1874. 1M. rendeletté kezdetben 4 településen hozott létre közjegyzői hivatalt:- Csáktornyán - a törvényszék területére nézve,- Keszthelyen - a járásbíróság területére nézve,- Nagykanizsán - a helyi és a letenyei járásbíróság területére nézve,- Zalaegerszegen - a törvényszék területére nézve. Valamennyi közjegyző - a törvény életbelépésének elhalasztása miatt - csak 1875 augusztusának első napjaiban kezdte meg tevé­kenységét. Rövid idő elteltével újabb két járásbírósági székhelyen történt meg a közjegyző kinevezése:- Tapolcán 1876 júniusától, az 5.41 1/1876. IM. rendelet foly­tán. 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom