Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)
IV. Selejtezési eljárás a jogszolgáltatásban
SELEJTEZÉSI ELJÁRÁS A JOGSZOLGÁLTATÁSBAN 1. BÍRÓSÁGOK ÉS ÜGYÉSZSÉGEK IV. A selejtezésről viszonylag későn, csak 1912-ben született jogszabályi szintű minisztériumi rendelet. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy azt megelőzően a kötelező megőrzési időt az általános elévülési időre tekintettel határozták meg. A bíróságok 1872-től tartó működésében tehát a XX. sz. első éveiben jelent meg problémaként a selejtezés szükségessége, különösen pedig azért, mert a jogszolgáltatási szervek többségének amúgy sem volt megfelelő befogadó képességű irattára. Ezt támasztja alá az 1912. évi VII. te. 36. §-hoz fűzött miniszteri indokolás is, melyben az igazságügy-miniszter felhatalmazást nyert a bírósági iratok egy részére vonatkozó selejtezési időnek a rendes elévülési időnél rövidebb meghatározására. „A bíróságok irattárai annyira meg vannak terhelve a felekre jelentőséggel nem bíró régi iratokkal, hogy ezeknek az iratoknak kiselejtezése és megsemmisítése iránt fizikai kényszerkép keletkezik ... . A 32 éves elévülési időnek jelentéktelen iratok megőrzésével megtartása nem indokolt ...”161 Valamennyi szervre kötelező központi jogszabály megjelenéséig a selejtezési eljárás engedélyezését - úgy a bíróságoknál, mint az ügyészségeknél, - a hivatal vezetője kezdeményezhette felsőbb vezetője útján az igazságügy-miniszertől. A kérelemben meg kellett jelölni, hogy mely szerv milyen tárgyú iratokat és milyen évkörből kíván selejtezni. A miniszter az engedélyt minden esetben egyedi rendeletben adta meg. Általánosságok szintjén a bíróságok az alábbi fontosabb szabályokat tartották szem előtt: l6lCorpus Juris 1912. Lábjegyzet az 1912. évi VII. te. 36. §-ához. 85. p. 137
