Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

III. Ügyvitel a jogszolgáltatásban

keztetni, hogy az ügyészségi ügyviteli rendszer kezdetben ugyancsak a közigazgatás hagyományos ügyvitelének nyomvonalán haladt.

Miután az ügyészségi szervezet számottevően alacsonyabb személyi állománnyal működött, az első években az ügykezelési teendők ellátása a néhány - sokhelyütt csak 1-2 - írnokra, kezelőre (későbbi megnevezéssel: irodatisztre) hárult. Ennek következtében az ügyvitel olyan viszonylagosan differenciált elkülönülése sem érhető tetten, mint ahogy ezt a törvényszékeknél, vagy akár a nagyobb járásbíróságoknál megfigyelhetjük. Sokszor egyetlen írnok látta el a beadványok átvételével, az iktatással, a mutatózással, a kiadványozással stb. járó valamennyi feladatot.

1900-ig az ügyészségek egyfajta (általános) iktatókönyvet vezettek, amely 4 rovatból állt:- Iktatószám.- Beadvány tárgya.- Előadó neve.- Elintézés módja és ideje.

„Az iktató az ügyészséghez címzett ügydarab átvételét meg nem tagadhatja, sőt a hivatalos órákon kívül érkező darabok átvételét sem utasíthatja vissza ...” (42. §.) „Az iktató köteles az ügydarabokat haladéktalanul iktatószámmal ellátni és a félnek kívánatára az átadandó felzetmásolaton a beadást bizonyítani.” (43. §.)

Az iktatást követően az ügyiratok a hivatal vezetőjének kerültek átadásra, aki döntött afelől, hogy mely ügyek igényelnek elintézést (visszatartást) és melyeket kell visszaadni az iktatónak. Az utasítás e ponton nem konzekvens, hiszen iktatóról szól, holott lényegében irattárba rendelték ezeket a visszautalt iratokat.158 Az elintézést igénylő ügyekről külön jegyzék készült.

„Az iktatókönyv minden nap bezárandó, és a hivatalfőnök által aláírandó, aki ez alkalommal a kiosztást is eszközli.” (46. §.)

Az iktatókönyvhöz vezetett névmutató a következő három rovatból állt:

l58Ez is jól szemlélteti mennyire differenciálatlan volt kezdetben az ügyészségi iratkezelés.

123