Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Bevezetés
telével, hogy azután ezek szellemében és védelmében tevékenykedjék a diétán. Az átigazított utasítások kieszközlése mellett Deák másik, közvetlen feladatát az utasítások hagyományos jellegének módosításában látja. Azok aprólékos, a szavakon rágódó és azokhoz tapadó kötöttségeitől mindenáron szabadulni igyekszik. Számára a helyes irányelv meghatározása a fontos, hogy azt rugalmasan, az általa legcélszerűbb kivitelezésben alkalmazza a folyvást változó politikai csatározások éppen adott körülményeihez. Ezért írja sógorának néhány hónap eseményeinek tapasztalatai alapján, 1833. december 26-án kelt levelében: „úgy hiszem, specialitásokra kiereszkedni kár volna, mert valóban nevetséges, midőn az utasításoknak minden apróságokra kiereszkedő tartalma által megkötött követek figyelmet nem érdemlő csekélységekért kénytelenek küzdeni, s egy et, egy adeoque, vagy tizenöt nap helyett 14 napi határidő felett, két napi tanácskozás után voksolás határoz. Holott egyik fél a másiknak könnyen engedhetne, ha utasítása lekötve nem tartaná. Legjobb volna tehát általános elveket adnotok utasításul [...], ezen általános elvekhez minden egyes pontot helyesen lehet alkalmaztatni és így a többi apróbb kérdéseket a törvényhozó testre bízni, nem volna talán helytelen, hiszen mi tesszük ilyen utasítások mellett is, amit jónak látunk s tehetünk, gondolom, ily móddal könnyebb volna rendszeres munkát végezni.” A levelek ismerete alapján tetten érhetők a személyiség egyes, önmagát önkéntelenül felfedő tulajdonságai. A közlések módja, a használt kifejezések és kritikai megjegyzések, a különféle hangulati elemek játékos jelzései, a maga körül ólálkodó magány és az otthon utáni állandó sóvárgás emlegetése; az illúzió és a valóság között tátongó távolság öntörvényének, az „örök remény” és az „örök csalódás” közötti elkerülhetetlen konfliktus gondolatának elégikus hangú kifejtése. Mindezek - túl a politikumon - a külvilág előtt rejtőző lélek távoli és titkos világába is bepillantást engednek. A szomorkás irónia leplébe bújtatott szkepszis, a „nem teljesedett remények”-nek „omla- dék”-airól ismét új remények „fellegvár”-ai felé tekintő képzelet ereje: a levelek mindezen személyiséget jellemző elemei, egy szemlélődő és az élet hétköznapjainak buktatóin felülemelkedni képes, a pillanatnyi jelenben is a történelmi jövendőt fürkésző erős intellektusú személyiség képét rajzolják meg az országos politika szinterére lépő Deák személyében.5 Csak sajnálni lehet, hogy országgyűlési levelei, tudósításai csonkán maradtak meg a történettudomány számára. De hisszük, hogy így is jelentős a forrásértékük. 8
