Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 9. Pozsony, 1833. december 26.
vágynak, az egész nemzetségnek tökélletes ki halása utánn álljon fel, mert a Királyi Fiscusnak oily just tulajdonítani, melly mellett a jólelkű vásárló szenvedhetne ártalmas és igazságtalan is. Sopron vármegye, úgy hallom, azt végezte, hogy az adó dolga itt tüstént tanácskozás alá vétessék, s erre nézve más vármegyéket is felszóllitott. Akkor, midőn ezen levél nálatok a gyűlésen fel vétetik, jó volna talán azt határoznotok, hogy mivel a közadó az állandó magyar katonaság zsoldjára van rendelve, méltán kívánhatja a Haza, hogy ezen pénz a hazafiaknak fizettessék, ugyanazért a rendes adó ajánlásának feltétele az legyen, hogy a magyar ezeredeknél csak magyar tisztek nyerjenek alkalmaztatást. Több ideig és meleg lelkesedéssel vitatták ezt az országnak képviselőji 1830-ban is, de akkor a Nádor számos szolgálatinak tekintetéből a további sürgetés pro tunc30 abban maradott, mert az Ország Gyűlése is végéhez közelitett. Most tehát ezen nemzeti kívánságot, sött valóságos sérelmet szóba hozni helyesnek vélném, mert a Nemzet jussai el nem idegeníthetők, s ami akkor fel függesztve vala, most fel eleveníthető lenne.31 Az előleges sérelmek eránti fel irás dolgában, minthogy utolsó levelem óta Országos ülés nem vala, most is a réginél vagyunk. A Fő Rendek minket igazságtalanul vádoltak azzal, hogy javallott felírásunknak ki fejezései élessek és alakja nem egészen illendő, mert annak csak nem minden részei az 1825-ik és 1830-ik esztendei felírásokból vannak ki szedve, a mi pedig akkor éles, akkor illetlen nem volt, ezen ál-okok miatt félre vetni azt most sem lehet, - azomban meg látjuk, mit végez a leg közelebbi Országos ülésben a többség. Meg említettem utolsó levelemben, hogy az 5-ik decemberi Országos ülésben Marczibányi, de különössen Tamóczy, a barsi követ élessen érdekelték32 a Fő Rendeket és hogy másnapon a Nádor e végett vala- mennyünket magához hivatván conferentiára, senkit ugyan meg nem nevezett, de a történtek eránt elég érthetőleg dorgáló hangon intéseket osztogatott. Ezzel azomban a Fő Rendek meg elégedni nem akarnak és sokan közülök, különössen a Tárnok, más elégtételről gondolkodnak. Azóta folyvást tanácskoznak magános Conferentiákon, Báró Vay Miklóst33 szólították fel, hogy mivel néki kellemetes előadása van, tegyen indítványt a Fő Rendi Táblán az eránt: hogy Tamóczy, mint a Fő Rendek sértője, elégtétel alá vonattassék, de Vay nem csak ezen kérésre nem hajolt, sött, azt is ki nyilatkoztatta, hogy semmi efféle elég tétel kérésben nem egyez. Utóbb egy Conferentián azt végezték, hogy Ő Felségétől kémek fel irás által elégtételt, de egy Fő Ispán, ki ott jelen volt, de kit meg neveznem tiltva van, azt jegyezte meg, hogy a törvényhozó test egy részének elégtételért folyamodni a 80