Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 6. Pozsony, 1833. augusztus 26.

robotot másik esztendőn nem lesz köteles leszolgálni, fellyül szolgálni pedig barátságos és világos egyezség esetén kívül, soha nem szabad. A jövés, és menés a robotba számlálandók. A nyugvás, etetés ideje és legelő adás a helybeli törvényes szokás szerint lesz meg hagyandó. Mindezekre pedig és különössen arra, hogy a Computus31 annak idejében meg történjék, a várme­gyének lesz kötelessége fel ügyelni. A hoszszu fuvar32, melly eddig is annyi pömek és panasznak forrása vala, nem fog ezentúl természetben meg adatni, hanem minden egész telek­től, e helyett két marhás nap szám lesz az uraságnak járandó. Tartozik továbbá a Jobbágy, ott ahol faézása van, minden egész telektől, az uraság által ki mutatandó erdőben, melly azomban a Jobbágy lakó helyé­től két mértfóldnél meszszebb ne legyen, egy öl fát fel vágni, s az uraság által meg nevezendő, de szinte csak leg fellyebb két mértföldnyi távolságú helyre el hordani. A házas zsellér pedig fél ölet lesz köteles fel vágni. Ez a rendelés nem egészen igazságos, mert Mária Theresia Urbáriuma, ott a hol a határban erdő van, a Jobbágyok tűzi faézását biztosította az által, hogy szá­raz ágok nem létében nyers, de gyümölcsöt nem termő fát is rendelt nekik adatni, ezen felül pedig az épület fa is ingyen járandó vala, most azomban az épület fának ingyen adása többé nem kötelesség, a tűzi faiézás béli biztosság meg szűnt, mert csak száraz fára van szorítva, a szolgálat mindazonáltal, melly ettől járandó vala, tellyes mértékben meg tartatott, - de a többség igy akarta. A három napi vadászat33 egészen és pótlás nélkül el töröltetett, min­den praemtio34, s a földesumak minden bérlés vagy jus béli elsősége, min­den exactio35 és kényszerítés végképpen el tiltatott, sött azon Földes Ur, ki e részben a törvényt által hágná, törvényes büntetést fog szenvedni. Ezek azok, a miket eddig végeztünk, most fog a szerződésekről szólló 5- ik czikkely36 következni, s ebben lesz az incapacitás el törlésének fontos kérdése is elő hozva. Az Ország Gyűlését naponként jobban unjuk, Bárczay Ferenc, Abauji követ, ki akkor jött, midőn én ideérkeztem, már magát fel váltatta és helyette Patay Sámuel37 választatott, Majthényi László helyett Barsból Tamóczy38 Fő Nótárius fog fel jönni, de, még ezek nem érkeztek meg. Géczy Péter39 azomban, a zólyomi főispánnak fija és a nagyszombati Kerületi Táblának assessora, Zólyomból már itt vagyon, külsejére sokat hasonlít Inkey Imré­hez, de kissebb. Tegnap érkezett Ravaszdy40, az uj bihari követ, ki Tisza helyett választatott. Ennek választása előtt, Tiszának pártja azon dolgozott, hogy a múltkori zajos és már formájában is törvénytelen Gyűlésnek, mellyben Tisza a megmaradásra küldöttség által meg kérettetni rendeltetett, 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom