Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 6. Pozsony, 1833. augusztus 26.

Jegyző Könyve a gyűlés kezdetén fel olvastassák s ezáltal az akkori végzés törvényesittetvén, a meg kérés csak ugyan tellyesittessék, Tiszának emberei tehát a bécsőditett Köz Nemességet arra oktatták, hogy első pillanatban tüstént Prothocollumot41 kiáltozzanak. - A másik fél ellenben ezt veszélyes­nek vélvén, azon iparkodott, hogy a felnyitáskor tüstént Deputatió válasz- tassék, melly a voksokat fogja öszve szedni, ha Ravazdy és vágytársa, Budaházy42 között voksra kerül a dolog, s igy akarták ezek a választással s annak elő készületeivel Tiszának fondorlását meg előzni. Öszve gyűlt már a Gyűlést előző napon, a nemesség, s e között kétszáz oláh nemes is megjelent a Bárotságról. Ezt a Bárotságot, mely 8 faluból áll, mind oláh nemessek lakják, vágynak magok között statútumaik, mellyek szerint egy Bihar vár­megyei tekintetbeli43 urat választanak fő Kapitánynak s ezenkívül hadna­gyokat, s táblabirákat, kik minden ügyeiket el Ítélik44, s az utolsó appella­tio45 a Fő Kapitánhoz megy, ezt tehát, hajói bánik velők, Fél Isten gyanánt tisztelik, most pedig Fő Kapitánok Beöthy Ödön követ társunk, kit felette szeretnek. Mivel ezen két száz oláhnak tág torka sok leg fontossabb okosko­dásnál gyakran többet ér, azokra vetette figyelmét Tiszának ellenpártja. De az volt a fő kérdés: miképpen lehessen őket a fenn forgó kérdésről és Tisza fondorlásainak alacsonyságáról meg győzni, mert a Prothocollum és Depu- tatio közötti külömbséget előttök fejtegetni, annyi lett volna, mint a Söjtöri Baktemak az algebrát magyarázni. El hitették tehát őket46, hogy a Protho­collum egy régi vén gaz ember, ki mindég hivatalra vágyott, hogy a szegény nemes embert nyúzhassa, s ezen feliül a váradi Görög Püspöknek sógora (N. b. ezen görög egyesült Püspököt az említett oláhok kik nem egyesült Görö­gök, halálból47 gyűlölik), ellenben a Deputatió egy derék fiatal ember, az ő kapitányoknak, Beőthynek attyafia, elgondolhatod, hogy a 200 oláh mennyi­re ordította a Deputatiót, és meg is nyerte az ütközetet, bizonyossan hangos- sabban kiáltoztak a Deputatió mellett, mint Héring nyirádi plébános a mi követ választásunkkor Horváth Muki mellett. Úgy látom, Biharban Csányi Laczi is tanulhatna Tisztválasztási fogásokat48. Egy különös eset történt Ung vármegyében is. Ezen megye Lengyel Or­szággal határos lévén, több lengyelek oda bujdostak, s közülök egyet Turánszky49 Fő Biró irgalmasságból gazdasági tisztnek fogadott meg. Az első A1 Ispán, Horváth Simon kapván a cancelláriusnak azon praesidia- lissát50 melly talán minden A1 Ispányokhoz el küldetett, és mellyben az ren­deltetik: hogy a megyében ne talán tartózkodó szökevény lengyelek szem­mel tartatván, Lengyel Országba viszsza utasittassanak, hogy a Kegyelmes főbb rendelésnek annál pontossabban eleget tegyen, hajdúkat, pandúrokat és 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom