Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 6. Pozsony, 1833. augusztus 26.

Szerkezetesben is foglaltatik: hogy a borbéli kilenczedet is harmad nap alatt el vesztés büntetése alatt, köteles legyen a Földes Ur bé szedni, de részünk­ről elő adatott: hogy a gabona között, melly kilenczedelés hallasztása miatt gyakran kinn rothad, és a bor között, mellyet a hordóban az idő viszontagsá­gaitól félteni nem igen kell, nagy a külömbség, a gabona kilenczed, továbbá mindenhol általában a Törvényen, a borbéli adózások pedig nagyobb rész­ben szerződéseken épülnek, a gabona kilenczedet az aratás utánn tüstént el lehet hordani, a bort pedig forrásban léte miatt, harmad nap múlva gyakran helyéből sem lehet ki mozdítani. Mind ezen okoknál fogva, mellyeket Me­gyénk részérül Horváth Muki helyessen elő adott, a többség ezen harmad napra szorítást kihagyván, az általam már említett 1802-ik és 1807-ik esz­tendei törvények rendszabását rendelte ezutánnra is sinór mértékül. Hegyal­jára nézve azomban az 1827-ik esztendei 31 czikkely fent tartatott.27 A szöllők allyaira nézve, némellyek azt kívánták: hogy ezektől a kilenczedes szöllőkben (mert a hegyvámról, mint Szerződésbéliről, kérdést sem lehet támosztani) semmi adózás járandó ne legyen, mások ellenben az ettől járan­dó adózást is minden szöllőkre nézve törvény által kívánták meg állapitatni, s a hoszszas vitatásoknak vége azon határozás lett: hogy e részben az eddigi szokás mindenhol meg tartassák.28 A méhekből, bárányokból és gödölékből járandó kilenczed, úgy szinte az urbarialis kappan, csirke, tojás, vaj és borjubéli adózás egészen és minden kárpótlás nélkül el töröltetett.29 Lesz, tudom, panasz, átok és harag az Or­szág Gyűlésére, a gazda asszonyoktól sok a kilenczednek eltörléséért, nem boszonkodott volna annyira, mint ezért, már úgysem igen birt az Ország Gyűlése köz kedvességgel Hazánkban, most még az aszszonyok kérlelhe­tetlen darázs seregét is reánk zúdítottuk. Annyi azomban igaz, hogy a tulaj­dont ezen engedmény is sérti, ugyanazért Muki világos utasításunk szerint ezen adózások megtartása mellett voksolt. A robotnak eddigi mennyisége minden telektől 52 marhás nap, házas zsellértől 18, házatlantól 12 gyalog napok jövendőre is meg állapittattak.30 Ezen robotot nap keltétől nyugtáig ollyan szerszámmal és marhával tartozik a jobbágy tellyesiteni, mint a miilyenekkel magának dolgozik; a robot 3/4 részét nyári 6 holnapok alatt, 1/4 részét pedig a téli 6 holnapban tartozik a földes ur megtétetni. Hogy ha a jobbágy restségből vagy nyakasságból ro­botra elő nem áll, a földes ur két annyi napszámot fogadhat pénzért, melly pénzt a jobbágy tartozik meg fizetni. Ha pedig ezen restség vagy nyakasság a jobbágy által többször ismételtetnék, a ki becsültetésnek leend helye. El­lenben, ha a Jobbágy az Uraság elnézésével marad a robottal adós, az illyen 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom