Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 2. Pozsony, 1833. május 31 - június 3-6.
ő azt nem csak nem tette, sött, midőn némelly követek a Kerületi Izenet24 ellen jelentették ki magokat, ő felelt a Protestánsok helyett, s ezen Izenetet a vallásbéliekre nézve, úgy, a mint van, fel küldendőnek vélte. Midőn azonban az utolsó § fel olvastatott, ő tüstént fel állott, hogy az utolsó §-beli óvást25 kihagyandónak véli, mert az a vallás béli sérelmek orvoslásának is árthat minthogy azt késlelteti, de a Felséges Nádornak dicső személyét is sértenénk általa; beszédét tehát azzal végezte: hogy mivel a többség akaratja is a § el hagyását pártolja, az egészen ki marad. Megjegyzem itt azt: hogy mikor az A1 Nádor ezt mondotta, még akkor e tárgy felöl senki sem szóllott, sem kiáltott sem intett, a többségnek az izeneti végzéssel ellenkező uj akaratját tehát tudni nem lehetett. Feleletül az A1 Nádor Szavaira részünkről elő adatott26, hogy a Nemzet leg kisebb jussát sem lehet a vallásbéli tárgy tekintetének fel áldozni (ezt Prónay27 mondotta). Elő hoztuk továbbá: hogy ha mi a Fő Rendek önkényes tettét viszonoznánk, ha semmit addig fel nem küldenénk, mig az előbb felküldöttre választ nem nyerünk, Törvényhozásunk sarkaiból ki lenne forgatva, hogy az igaz aggódásnak illendő kijelentése senkit nem sérthet, és igy a Nádort sem; sött, nagyobb tiszteletet mutatunk a nyílt bizodalomra őszinteséggel mint a titkolózó halgatással, vagy a jussoknak kiméllésből történt fel áldozásával, - hogy mi az Uralkodónak is sokszor megmondottuk azt, a mi fájt, s a mi aggódást szerzett, egyenessen, de tisztelettel; miért halgatnánk tehát el azt most, a Nádor tekintetéből? Végre meg jegyeztetett az is, hogy mivel a Kerületi ülésben nevezetes28 többség kívánta a §-nak illy módon lett szerkesztetését, kétszer húszon négy óra olly tetemes változtatást talán csak nem tett a meg győződésekben, hogy most az ellenkezőre akkora többség lehessen, mellyet előre, minden voksolás, vagy kijelentés nélkül meg határozhasson az Elöl Ülő; kívánjuk tehát több követek kijelentéseit hallani; vagy a voksokat meg számláltatni.- Ezek utánn 45 V[árme]gyének követje szóllott; 15 az egész különös §-nak meg tartása mellett, 12 azt egészen ki hagyatni kívánta, mint az A1 Nádor, 18 pedig a meg említést ugyan szükségesnek vélte, de meg elégedett azzal: hogy a huzamossabb szó, melly az utolsó §-nak szerkesztetése utánn, mint felesleges, a Kerületi ülésben ki töröltetett, ismét viszsza tétessék. így tehát a többség ezen utolsóké lett, a mit az Elöl Ülő is el fogadván, az Izenet fel küldetett.29 Illyen az Ország Gyűlési tactica; a vallás tekintete, a Nádor Személlyé s méltósága, sött még az Elöl Ülői hatalom is elő vétetik valamelly tárgy kivitelére. Látod magad, miilyen az a többség, melly olly elhatározottan előre kijelentetett, s ebből Ítélj. 26