Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

sága alatt álló 9. könnyű hadosztályból hazatért szerencsések ünnepélyes fogadására.

1943. január 5-én. Az újesztendő első kegyetlen és borzalommal teli emléke történt este 1/2 6 órakor. Utászaink aknát telepítettek a harckocsiárok elé, útközben a kolhozunk szélén kis szánkókon szállított aknák felrobbantak, rettenetes detonáció állt be, a kolhozunkban lévő összes bunker ablakait a légnyomás valósággal kisöpörte. Felejthetetlen látvány tárult szemem elé; köröskörül szétszaggatott emberi testek maradványai tarkították a havat. Szétszórva egy-egy kar, s láb és rongydarabok hevertek. Az aknákat zsidó munkaszolgálatosok szállították, a halottak száma 20 zsidó és egy utász tizedes volt. Hét szán robbant fel egyszerre, az aknákat élesített állapotban szállították, a felrobbant aknák száma 70 db volt. 700 kiló hatalmas erejű robbanóanyag, melyből egy elég egy harckocsi tönkretevé- séhez. Ez éjszaka mentem ki megint szolgálatba a Don-partra, reggel jöttem be. [...]

Január 14-én. A mai éjszaka kissé meleg volt. Hajnali négy órakor az orosz az egész vonalon végig általános támadást hajtott végre. Én, mint kis család-parancsnok szolgálatot teljesítettem rajommal a Don partján. Kissé meglepett ez a hajnali váratlan támadás, bevallom őszintén, e hosszú frontszolgálati időm alatt most lepett meg először az a gondolat, hogy netovább úgyis ez lesz az utolsó éjszakánk, és hogy innen már úgysem fogunk tudni visszamenni. Gondolatban mindenkitől búcsúztam, mert úgysem fogom látni többé őket. Ezt úgy írom, ahogy megtörtént, és valósággal átment rajtam. Erős harc következett, hogy hányat találtam el, azt megmondani úgysem tudnám, és azokat a gondolatokat, és az éjszakai történteket pontosan leírni úgysem tudnám, és felőle képet alkotni nem tudnék. A tüzérek gyönyörűen lőttek, pontosan, és mire világosodott, előttünk az orosz visszavonult. Hálát adok a jó Istennek, hogy minden baj nélkül végződött, és ezeket a nehéz válságos órákat átéltem. Borzasztó hideg volt, 45 fokra süllyedt a hőmérő. [...]

Január 27-én. Hajnali négy órakor indultunk hátrafelé. Mi voltunk az utolsók, kik utolsókig kitartottunk az első vonalban. Hosszú éjszakákon szabad ég alatt dermesztő hidegben nagyon sokat szenvedtünk valamennyien, míg 27-én hajnalban búcsút intve, mindent a helyén hagyva visszavonultunk Sztarij Oszkolba. Innen még valószínű, hogy az éjjel továbbmegyünk. Éjjelente nagy a hideg. Itt minden fölösleges holmit és anyagot tönkretettünk, hogy ne jusson épen az ellenség kezébe. Úgy látszik, még csak most kezdődik igazi harcunk, de nem az ellenséggel hanem az éhséggel és a kegyetlen hideggel, mely próbára tesz embert, állatot egyaránt. A jó Isten megsegít bennünket.

310