Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Szemle - Sinkovics István: Müller Veronika: Thur György kanizsai kapitánysága
kezőleg. Szigetvár eleste óta Kanizsának kellett tartania a Balaton és a Dráva közti védelmi szakaszra nehezedő török nyomást. Azért vette át a várat Nádasdy Tamás özvegyétől a király, hogy az udvar segíthesse a megnövekedett feladatok teljesítését. Kanizsa Thury György alatt helyt állott a török portyázók elleni harcokban, amelyek a „béke” idején sem szüneteltek. Bécs konstantinápolyi követe ismételten jelenti Thury békeszegéseit, török csapatok elleni támadását, foglyok ejtését, építkezéseit, amelyek ellentétben állottak a török érdekeivel. A panaszokban kétségtelenül volt igazság, de a kép teljességéhez hozzátartozik, hogy mindezt a törökök fokozott mértékben csinálták és még messzebbre mentek volna, ha a végvárkaban nem találnak ellenállásra. De Thurynak, mint kitűnő katonának is eljutott a híre a Török Birodalom távoli vidékeire is. Mezopotámiából azért jött Magyarországra egy török harcos, hogy párviadalra hívja ki Thury Györgyöt. A védő harcok közepette nem szüneteltek ugyanis a páros viadalok, lovagi tornák, lovagias ellenfelek vetélkedése. Thury és katonái harcának jelentősége kiemelkedett a helyi keretekből, messze túlnőtt az ország határain. Leírásuk Müller Veronika könyvében töredékesen is izgalmas olvasmány. De ugyanakkor pontosan nyomon követhetjük azt is, hogy a kanizsai katonák nyomorban és szegénységben éltek, fizetetlenül, elhanyagoltan, úgyhogy a török elleni harc, a zsákmányszerzés egyúttal megélhetési forrás is volt számukra. A forrásanyag hiányossága ellentétben áll Kanizsa jelentőségével, és több okra vezethető vissza. A végvárak történetének viszonylag kevés részletét foglalták írásba (hivatalos vizsgálatok, változás a tulajdonos személyében, az udvar és a kapitányok kapcsolata stb.). Kanizsát 1600-ban a törökök elfoglalták, és uralmuk alatt a korábbi idők írásai megsemmisültek. A bécsi Kriegs- archiv-ban pedig az anyag egy része selejtezés áldozata lett. A négy év történetében, amelyet Thury Kanizsán töltött, kicsiben így is benne van a tengerparttól a Tiszántúlig húzódó végvári vonal minden gondja, hősiessége, nélkülözése és gyengéje. Ilyen közös vonás volt az említett szakadatlan apróharcon és a végváriak szegénységén kívül a rendkívüli időkben kialakult sajátos tulajdonjogi helyzet, hogy a magánvárban a földesúr és a király is tartott katonákat, a király adta az ágyúkat, a drágább fegyvereket. Ilyen volt a kapitány és katonáinak kapcsolata, amelyet erősítettek a közös élmények és közös szenvedések. Ilyen volt a védelmi vonalban harcoló hazai és idegen katonák közös harca és az udvar megkülönböztető bánásmódja miatt közöttük könnyen fellángoló ellentét. A kényszerűség néha sajátos megoldásokhoz vezetett. Az általános jelenség volt, hogy a magyar kamara bérelte az egyházi tiezdet, és így biztosított jövedelmet a végváraknak. Thurynak a győri püspöktől Kesző várát és tartozékait vette bérbe 500 forintért, hogy Thury szedhesse jövedelmüket és ezzel csökkenjen a kincstárral szembeni követelése. Keszőt Thury még mint palotai kapitány kapta meg, és megtartotta kanizsai szolgálata idején is. Ebből arra lehet következtetni, hogy a saját részére vehette igénybe és használta Keszőt. A bonyodalom abból származott, hogy a kamara ezt az 500 forintot nem fizette rendszeresen. A védelmi vonal egészének tükröződése egy vár életében arra utal, hogy minden vár története közelebb visz a végvári rendszer, a török elleni védelem egészének megértéséhez. 182
