Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)

Vajda László–Vajda Lászlóné: Zala megye az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc idején

Burits azonban nem elégedett meg a válasszal. Érthető, hisz az a megkoronázott, de lemondott V. Ferdinándra, s nem a jelenlegi királyra (Ferenc József) vonatkozott. A városi tanács új válaszát, mely rendkívül diplomatikus volt, már elfogadta: „Jóllehet ... törvényeink szerint egyedül csak törvényes és koronás fejedelmünknek tartoznánk hűséget és engedelmességet esküdni, azonban ... azon biztos reménynél fogva, miszerint Ö császári és királyi felsége Első Ferenc József .. . szent koronával magát szintén megkoronáztatni fogja, ... úgy ezután is alkotmányos császári és királyi Felségünknek hódolva hü és engedelmes jobbágyai szinte maradni kívánunk”.125

Január első felére befejeződött a megye megszállása. Dittrich csapatai január 1-én Keszthelyt, Nugentéi január 13-án Nagykanizsát foglalták el. Muraközt pedig Varasd megyéhez csatolták.120 A megszállás mellett hozzákezdtek az osztrákok a tartós berendezkedéshez, a forradalom eredményeinek felszámolásához is. Windischgrätz január elején Nugent sürgető levelére — amelyben kiemeli, hogy Zala a „legnyugtalanabb megye” — Fiath Ferencet nevezte ki császári biztosnak.127 Fiath kiáltvánnyal fordult a megye lakosaihoz, amelynek minden sora jelezte, hogy hosszantartó uralomra, végleges győzelemre számított. A hatóságokat katonai irányítás alá helyezte, a megyei bizottmányi ülések és a városi közgyűlés megtartását betiltotta. A nyugalmat zavarók ellen rögtönítélő bíróság felállítását rendelte el. A polgári átalakulás leglényegesebb vívmányát, az úrbéri viszonyok eltörlését — a bécsi udvarral egyetértésben — változatlanul hagyta. Ő sem merte vállalni egy esetleges parasztfelkelés veszélyét.

Fiath a megye tisztviselőit február 3-ra gyűlésre hívta össze. Az itt készült jegyzőkönyv tanúsága szerint elsősorban feltétlen engedelmességet követelt: „ ... az általa akár első alispán úrhoz intézendő rendeletéinek, akár a tisztviselő kar jelenlétében hozandó s a jegyzői hivatal által a tisztviselőkkel foganat végett közlendő határozatainak pontosan engedelmeskedjenek.”128 Egyéb intézkedéseik is a fentieket szolgálták. Rendezték a postaügyet, feloszlatták a nemzetőrséget. Megtiltották a honvédegyenruha viselését, s a forradalmi kormánnyal való összeköttetés fenntartását. Tilos volt a csoportosulás, a gyűlések tartása.

Láthatjuk, a megyei nemesség egy része kényszerből, mások lojalitásból segédkezet nyújtottak a hatalmi rendszer kiépítéséhez. A nép azonban ahol tudta, kifejezésre juttatta ellenszenvét, s a forradalmi hagyományokhoz, a forradalom ügyéhez való tartozását. Mindig akadt ember, aki a templomtornyokra kitűzött fekete-sárga lobogó helyére rakja a nemzeti zászlót, s aki letépdesse a császári hirdetményeket, falragaszokat. A beszállásolt seregek garázdálkodásait is ahol tudták, megtorolták. A kanizsai nép ismét megmutatta, hogy nem fél az ellenségtől. Egy hétéves, Kossuth-nótát éneklő kisfiút agyonlőttek az osztrák katonák. Ez szolgáltatott okot arra, hogy április 10-én az egész város fellázadt. A helyőrség kénytelen volt kivonulni a városból, a feldühödött néptömeg elől. A segítségére sietett Stillfried őrnagynak több ezer katonájával is nehezen sikerült helyreállítani a rendet.129

Windischgrätz terve az volt, hogy a megszállt megyékből újoncokat gyűjtenek a császári seregek kiegészítésére. Ám Czindery Somogy megyei császári biztos és Fiath levele is azt tartalmazta, hogy ez az É-Dunántúlon

36