Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Szemle - Papp László: Zala megye földrajzi nevei. A kötet fogadtatása
adásunk gazdag tárháza, másrészt mint a ma már történetinek tekinthető neveknek a maival való összehasonlítása által a névanyag változásának is egyik legjobb forrása. A magyar névkutatást azonban lényegében semmilyen szempontból sem befolyásolta, hiszen a kiadatlan anyag nem került be tudományunk vérkeringésébe. A földrajzi nevek kutatásának szélesebb alapjait a néprajztudós Jankó János rakta le. Ö ad először gyakorlati útmutatást a gyűjtés módjára nézve is. A Balaton-melléki községek névanyagának feldolgozása során mutat rá arra, hogy a névadás formáinak hasonlósága az etnográfiai összetartozás egyik legélénkebb jele. Ö mindenképpen vagy a XIX. századi helynévkutató módszereket összefoglaló, tökéletesítő, vagy pedig a XX. századi helynévgyűjtés és feldolgozás kezdetét jelző kutató. Kezdeményezését azonban a néprajz- tudomány nem fejlesztette tovább, bár néprajztudósok foglalkoztak később is földrajzi nevekkel. A nyelvészek elsősorban mint népnyelvi anyagot — már a Nyelvőr megindulása (1872) óta — közölnek földrajzi neveket. A Magyar Nyelv című folyóirat köré csoportosuló nyelvészek pedig (a Magyar Nyelv első kötetének megjelenése — 1905 — óta) a nyelvtörténeti kutatások során használták fel rendszeresen és módszeresen a már kiadott és kéziratban levő oklevelek névanyagát, de alkalmilag — ha hozzáférhettek — az élő helynévanyagot is. Elsősorban Melich Jánosnak és megyénk nagy szülöttének, Zalaegerszeg díszpolgárának, Pais Dezsőnek a nevét kell ebben a vonatkozásban megemlítenünk. A két világháború között az élő helynévanyag összegyűjtése és tudományos felhasználása, feldolgozása főképpen Szabó T. Attila nevéhez fűződik. Előbb egyes települések, majd egy-egy terület névanyagát gyűjtötte ő maga és gyűjtette tanítványaival össze. Ezek közül sok nyomtatásban is megjelent, s így bekerült tudományos életünk vérkeringésébe. Nem így a Csűry Bálint tanítványaitól végzett gyűjtés eredménye. Ezek a tiszántúli területeken végzett gyűjtések nagyobb részben kéziratban maradtak, és — tudomásom szerint — az 1944—45-ös események során meg is semmisültek. A második világháború után — különféle okok miatt — a névtan, a tulajdonnevek vizsgálata háttérbe szorult. (Nemzetközi viszonylatban viszont éppen ekkor lendült fel újra ez a tudományág.) Változást ezen a téren az első magyar névtudományi konferencia hozott, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1958-ban rendezett meg a Magyar Nyelvtudományi Társaság (a konferencia anyaga 1960-ban jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában). 1969-ben egy újabb névtudományi konferenciát rendezett az MTA Nyelvtudományi Intézete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság (ez utóbbinak az anyaga 1970-ben jelent meg a Nyelvtudományi Értekezések 70. számaként). A két konferencia megrendezésének és az anyag megjelenésének időpontja közti különbségből is látható, hogy a névtan a magyar tudományos életben is elfoglalta immár méltó helyét. S ebben nem kis része volt a Zala megyei földrajzi nevei című kötetnek. Ez a mű mind a mai napig egyedülálló a magyar tudomány történetében, párja, a Somogy megye földrajzi nevei a múlt évben (1973-ban) jelent meg. De abban, hogy a Somogy megyei kötet elkészült és abban, hogy más megyék egyes járásaiból már megjelent hasonló gyűjtemény (Szabolcs-Szatmár me171
