Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Kerecsényi Edit: A szabadságharc kora a Zalakomár környéki nép emlékezetében
volt egy száraz kút, abba sokat beledobáltak. Jellasics volt a vezérük, az lází- totta fel őket. Katonás ember lehetett. Olyan lehetett, mint Dózsa. Puskával, bajnéttal jöttek, piros bugyogóban, meg hegyes csákóval, és gatyában, tarisznyával menekültek, azt úgy lopták. F>) 48-ban volt a forradalom. Akkor az illérek megtámadták a magyarokat... Somogyszentmiklósnál megtámadták a magyarokat. A magyarok körülkerítették a horvátokat. Az öregeket is besorolták ellenük... Az őrseregbe mindenkinek el kellett mennie... Az öreg Ádám Gyura bácsi megszaladt az ellenségtől, és a hadnagy észrevette, de még lovon sem érte utol. Az édesapám mesélte, aki szintén ott volt... Lüdöztek ám nagyon, de nem ment át a szűrön, mert vastag volt. Nyílpuskával, az íj karikás volt. Mind amerre mentek, mindenhol raboltak, de Szentmiklós- nál a magyarok győztek, aztán hajtották őket a Velencei-tónál bele a vízbe. Igen sok elpusztult ott, azóta is haragusznak a magyarokra. Amikor menekültek, kit megfogtak, ki meg el tudott mégis menekülni. Jellasics bán volt a vezérük, de erre nem járt. De amit: szekeret, marhát megfoghattak, azt hajtották el emberestül. Az asszonyokat is bántották, akit megfoghattak. C11) A nagyradai adatközlésekben feltűnően sok a hasonlóság, s a török időkre való utalás. Édesapámtól hallottam, aki pedig 26-ban volt 82 éves, hogy az illérek jártak itt Jellasics bánnal, aki a vezérük volt. Aztán egy pintér foglalkozású ember maradt itt közülük, akinek a fiát már Farkas Istvánnak hívták. Igen rendes ember volt... Meg azt is szokta emlegetni, hogy ott, ahol a mi másik telkünk van, csináltak olyan búvóhelyet, ahová különösen a fehérnépet jól elbújtatták... Nem mertek utánuk menni, mert előtte Kiskanizsa és Sormás közt a sáskák asszonyostul rájukrontottak, amikor aludtak és sokat felaprítottak közülük. Éppen érett a kukorica és a kukoricába menekültek, ahányan voltak. Aztán csak szilvát, meg tököt, meg kukoricát ettek, nem mertek tűzet gyújtani... Sok embert le is gyilkoltak, fehérnépet is, ha találtak, de olyat, akinek kicsikéje volt, nem. Mert a gyerekeket igen szerették... Aztán sok mindent összeraboltak. Megcsapták a szőlőt is, meg nyersen ették a tököt, meg a kukoricát... Sok gonoszságot csináltak... Kiskanizsán is felnégyelték az asszonyokat, aztán a megdühödött nép miszlikbe vágta őket. Már voltam 9—10 éves, amikot az édesapám mutatta egyszer: „Nézd kisfiam, ide bújtak el annak idején, amikor az illérek jöttek. Ide csináltak kemencét, abban sütöttek kenyeret maguknak, míg a lakásuk egy földbarlangban volt. Ott bújtak meg, amíg el nem vonult az ellenség...’’ Ahogy mentek az illérek, énekelték: Magyarország szép egy ország, Esztendőre reánk osztják... Így emlékezem még vissza arra a helyre, ahol őseink elrejtőzködve tartózkodtak a Szelemi-hegy oldalában a nagyradai falucskánk fölött A22) Itt is járt ellenség. De nem az osztrák, hanem csak az illér. Igen sokan voltak. Nyers tököt, borsólevelet, meg még füvet is ettek... Itt csak keresztülma158
