Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Kerecsényi Edit: A szabadságharc kora a Zalakomár környéki nép emlékezetében
Enyém ház, sógor ház, koma ház, mondták az illérek. Mindent elvittek, amit megfoghattak, de a fehérnépeket nem bántották. Kb. 1 hétig voltak már itt, mikor parancsolták nekik, hogy menni kell Fehérvár felé. Ökrökkel hajtottak el mindenkit (a falubeli férfiakat), de aki tudott, elbújdosott, így nem lett semmi különösebb baj, mert nem találták meg őket. De úgy nem igen kegyet- lenkedtek. De akiket elhajtottak, egy sem jött vissza^ mesélte a sógorom, mert egyik bátyját elhajtották az illérek... Székesfehérváron aztán behajtották őket a Velencei-tóba, de úgy, hogy kinyomták belőle a vizet. Amikor hazafelé menekültek, a kútba nyomták őket, meg a mocsárba, nem hogy valami szállást adtak volna nekikAl°l Még csak az a fontos, hogy Ferenc Jóska azzal hitegette a horvátokat, hogy csak jöjjenek ellenünk, majd meghálálja nekik, de aztán mégis ő segítette belenyomni őket a Velencei-tóba. Azóta is haragszanak ránk a horvátok. Jellasics volt a vezérük, az őrseregé meg a Perczel tábornok..Ah Aztán 48-ban jöttek az illérek. összehívták az őrsereget, az emberek meg elbújkáltak mindenfelé. A marháikat is elhajtották az erdőbe, meg a Zimánba... hogy ne találjanak rájuk. Az illéreknek kellett adni mindent, amit kértek. Kegyetlenek voltak, de amúgy aztán gyávák. Ügy akarták előcsalogatni a fehérnépet, hogy akik tudtak magyarul, kátozták: ,,Juli, Kati, Mari, Panni, gyertek elő, elmentek az illérek”. Aztán mikor előjöttek, szőrmadzagot húztak a mellükbe, aztán úgy hajtották őket eZ...(9> Aztán mikor jöttek az illérek, igen maradósak akartak maradni. De elker gették őket. így nem is igen rabolhattak. De azért sokat raboltak. A sok pogy- gyászt a magyaroknak kellett utánuk vinni szekéren, ökrökkel. De igen sokan megszöktek. Inkább otthagytak lovat, ökröt mindent. Akik aztán elmentek messzire, azok haza sem igen jöttek, mert az illéreket beleszorították a Velencei-tóba... Tudta mindenki, hogy nagy ellenség az illér, azért szívesen harcoltak ellenük, de muszájból is. Még 16 éves legények is elmentek. Az őrsereg hadnagya a mester volt (a tanító)A7) A szabadságharc kitörését nagyon várták. Nem gondolták, hogy az illérek meg fognak bennünket támadni. De amikor összehívták ellenük az őrsereget, meghallották, hogy jönnek, akkor az élelmes emberek ruháikat összeszedték, aztán kint az erdőben meg a szőlőhegyen leginkább hordókban elásták. Meg a többi értékeket is. Az ökröket, meg egyéb apróbb jószágokat is elrejtették. Meg a fehérnép nagy része is elbújt... Mikor bejöttek az illérek, azt mondták, hogy ez enyém ház, az a sógoré, amaz meg a komáé... Elhajtották az embereket ökröstül szekérrel Fehérvár felé. Vitették holmijukat. De amint tudtak, visszaszöktek. A lágerező horvátok meg a faluba jártak, elvitték a fát, kenyeret, amit csak megfoghattak. Kiskomáromban a Nagypajtai-réten letelepedtek. A sátort két sor szekérrel vették körül, úgy féltek, bent meg sütötték az ökröt. A Sze- medkei tiszttartó nézte azt a verandáról és kilőtték a szemét... Fehérvárig, Velencéig mentek. Ott a magyar csapatok a Velencei-tóba szorították őket. Aki meg meg tudott szökni, kukoricakapálás volt, április, május utolján, (?) elkapták és leaprogatták őket. Könyörgött ám, ne bántsák, ennyi, annyi gyereke van, a gyengeszívű ember megkegyelmezett, a másik nem. Inkén 157
