Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Kerecsényi Edit: A szabadságharc kora a Zalakomár környéki nép emlékezetében
ágyúkkal, hát csak visszafordultak. Csúcsos csákót, meg hosszú bajnétot viseltek. A magyarok kapával, kaszával, fejszével, kapaccsal (villa) mentek ellenük. Igen sokat agyonütöttek. De pusztult falubeli is. Aztán meg akit megfoghattak, azt elvitték. Kegyetlen emberek voltak. A falunak kellett gondoskodni a porciójukról is. De amellett mindent megettek, amit csak találtak. Aztán beleszorították Őket a Velencei tóba, olyannyira, hogy a tóból kinyomták a vizet. A víz tetején pedig csak úszkált a sok csákó. Aztán amikor szökdöstek hazafelé, a falvakban megölték őket. Azóta is haragszik a horvát a magyarra.. .<6> Az illérek miatt kaszát egyenesítettek és azzal mentek ellenük le Szeme- nyére. Perczel Mór volt a hadnagyuk. De amikor az ágyú szólt, megrémültek, mert olyat még nem láttak, hallottak és elszaladtak a hegyekbe. Aztán hazajöttek. Utóbb (az illérek) bejöttek a községbe, a Nagypajtai-réten lágeroztak le, az ágyúkat Kiskomáromra szegezték és az uradalom élelmet vitetett ki, bort, kenyeret, szénát, mindent a sajátjából. Amikor a menyecskék vittek élelmet a hegybe az uruknak, ott volt az őrsereg, a katonák le akarták venni a vékát a fejükről, de odavágtatott a tiszt, a kardlappal odacsapkodott és elkergette őket. Bent voltak a községben is, és már válogatták, hogy a szebb házak melyiké lesz, hogy enyém ház, meg sógor ház. Azt hitték, hogy mindig ittmaradnak. De elbántak velük. A magyar huszárok a Velencei-tóba beleszorították őket. A sok sapka, meg kalap csak úgy úszkált a tó tetején. Jó sokáig hajtották őket vasvillával. Olyan sokan voltak, annyian, hogy kiszorították a vizet a tóból. — A vásárosok, ha lementek Horvátországba és szóbahozták Velencét, meg akarták őket verni. — Jellasics bán összeszedte a horvátok apraját-nagyját, fiút, öreget, sok csak úgy gügyögött. Kérdezték is, mért gyüttek, azt felelték, hogy muszáj volt, mert különben agyonverték volna őket. Fegyveresek voltak igen. De az őrseregnek nem volt rendes fegyvere, csak a görbe kaszát egyenesítették ki, meg vas- vellával, fokossal harcoltak. Tarisznyában vitték az élelmet. Igen szívesen mentek, mert féltek, hogy kirabolnak bennünket. Az illérek a házaknál kaptak élelmet, hogy ne bántsanak bennünket. Jellasics meg a tisztek meg az uradalomnál voltak megvendégelve. <15) Az itt elmondottaknál sokkal részletesebbek és változatosabbak azok az adatközlések, melyek falujuk megszállásával, illetve a horvát sereg átvonulásával kapcsolatosak. Az adatközlésekben — bár erőtejesen megrostáltam őket — úgy tűnik, sok az ismétlés. Mégis közlöm őket, mert a népi tudat, ismeretanyag időtálló motívumait szándékoztam velük bemutatni. Az öregapám édesapja, Baksa György volt a bíró, mikor bejöttek az illérek. Vele rendeltettek edényt, meg marhát, amit levágtak. Meg kenyeret kellett egy kocsival biztosítani. Szénát, tüzelőt, mindent szekereken kellett a horvátoknak vinni, mert nem a faluban laktak, hanem kint a falu tövében, Kanizsa felé lágeroztak le a Nagypajtai-réten, mert ott volt szabad táboruk. Mikor lelágeroztak, két sor szekérrel vették körül a tábort. Aztán a szekér alatt őrködlek, a sátrakban meg aludtak. 2—3 nap voltak itt. Ütközet nem volt. Senkisem bántotta őket, mert a magyar hadvezetőség azt tette, hogy itt engedte be, azán mikor összpontosult az egész horvát sereg Fehérvárnál, körülfogta a magyar huszár- ság és beszorította az egész népséget a Velencei-tóba. Csak alig maradt hírmon155
